
Fotó: Barabás Ákos
A belsőnél csak egy picivel számít többet, hogy milyen a külső formaterv – derül ki a Daedalus Millward Brown közvélemény-kutató cég 2686 romániai autóvásárló megkérdezésével készített felméréséből. A jármű beszerzésekor döntő szempontokat felvonultató kutatás szerint a környezetkárosítás mértéke nem sokat nyom a latban, amikor négykerekűvel bővül a család.
2016. október 08., 17:562016. október 08., 17:56
A közvélemény-kutatás a vételártól eltekintő kérdéseket tett fel a bekapcsolódó 18 és 55 év közötti válaszadóknak. Egyszerű feladatnak kellett eleget tenni: több, életkorra, nemre, iskolai végzettségre, lakhelyre vonatkozó adat megadása után megjelölni azt a három szempontot, amelyek a legmeghatározóbbak voltak az autó vásárlásakor.
A legfontosabb kritérium – a három megjelölhető válasz közül a válaszadók 77 százaléka pipálta ki – az üzemanyag-fogyasztás. A nők nagyobb hányadát (81 százalék) érdekli ez, mint a férfiakat (76 százalék). A Daedalus Millward Brown ennek okát abban látja, hogy a nők általában kisebb méretű és teljesítményű, alacsonyabb fogyasztású járművet választanak, jobban odafigyelnek az üzemanyagköltségekre.
A maga hatvanszázalékos arányával a tartósság és megbízhatóság a fontossági sorrend második helyezettje. A kutatás kiegészítésként megjegyzi, a felsőfokú végzettségűek körében mintegy húsz százalékkal fontosabb a megbízhatóság, mint a közép- vagy alacsonyabb szintű tanulmányokkal rendelkezők esetében. Az is kiderült, hogy a férfiak inkább tartják mérvadónak a tartósságot, mint a nők.
A vásárlásiszempont-dobogó alsó fokára a fenntartási költség kapaszkodott fel (59 százalék). Érdekessége a közvélemény-kutatásnak, hogy az erdélyi autóvásárlók „alig” 53 százalékának szerepelt ez a kritériumai között, szemben a havasalföldiekkel, ahol ez az arány elérte a 65 százalékot.
A „futottak még” kategóriában a biztonság – 29 százalékkal – szerepel mérvadóbb szempontként. A kutatás megállapítja azt a „közhelyet” is, miszerint minél több pénzt visz valaki haza, annál fontosabbnak tartja a biztonságot. A törésteszt-eredményeket jobban szem előtt tartók legnagyobb hányadába egyébként a jól kereső nők tartoznak.
Az egyre modernebb, sőt futurisztikusabb formatervű gépkocsik korszakában meglepően kevés vásárló dönt a külcsín miatt: a férfiak 19, míg a nők 13 százalékának számít a „vonalvezetés”. Ennél is meglepőbb, hogy a beltéri dizájn szinte ugyanannyira fontos.
A csomagtér mérete mindkét nem számára egyforma – bár csekély – fontossággal bír: a vásárlók 11 százaléka helyezte a legfontosabb kritériumok közé a tágas poggyászteret. A Daedalus Millward Brown összefüggéseket keresve – és találva – megállapította, hogy 45 éves korig először csökken, majd növekedik a csomagtér fontossága, majd 45 éves kor után ismét kevésbé lényeges, hogy hány táskát bír elnyelni az autó, inkább a biztonság kerül előtérbe. A magyarázat egyszerű: a fiatalokat többnyire nem érdekli, majd családalapítás után nélkülözhetetlenné válik, végül a gyerekek „kirepülése” után ismét háttérbe szorul a nagy csomagtér.
Tízből mindössze egy, a felmérésben részt vevő autóvásárló fordított kiemelt figyelmet arra, hogy a kiszemelt járművénél milyen várható értékvesztéssel kell számolnia. Ennél is kevesebbeket érdekel a károsanyag-kibocsátás – itt a kutatás megjegyzi, nem a környezetvédelmi illeték szempontjából fontos besorolásra vonatkozott a kérdés, hanem arra, hogy hosszú távon milyen környezeti hatásai lesznek a gépkocsija használatának.
Mi az, ami még számít?
A felmérés a „mellékes szempontokkal” külön fejezetben foglalkozik. Mint kiderült, az autó színe fontosabb követelmény a nők, mint a férfiak esetében – bár a nők alig öt százaléka helyezi a fontosabb kritériumok közé. A férfiak mindössze három százaléka. A gyorsulást és a rugalmasságot a romániai autóvásárlók szintén alig három százaléka tartja lényegesnek, bár „jelentős” eltérés mutatkozik ezen a téren a 18–24 év közötti fiatalok és a 45 éven felüliek között (6 kontra 2 százalék). A legkevésbé számottevő kritérium, hogy a beszerzendő autó „nagy, tekintélyt parancsoló” legyen. A vásárlók két százaléka tartja ezt szem előtt.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!