
Fotó: Gecse Noémi
Koncerttel, kiállítással és könyvbemutatóval emlékeznek meg Márton Áron erdélyi püspökről Rómában csütörtök este a Márton Áron Emlékév Programbizottsága és a magyar szentszéki nagykövetség szervezésében.
2016. október 06., 19:122016. október 06., 19:12
A Márton Áron születésének százhuszadik évfordulójára meghirdetett 2016-os emlékév nemzetközi programsorozatának újabb állomását képviseli a római fővárosban rendezett emlékest.
Róma belvárosának egyik templomában a kolozsvári Szent Cecilia kórus lép fel. A kórus a kolozsvári Szent Mihály templomból érkezett, ahol Márton Áron püspökké való kinevezése előtt szolgált. A koncertet a Márton Áron, a közösség szolgálatában című kiállítás követi, amelyet Gaal Gergely, a – miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához tartozó – Márton Áron Emlékév Programbizottsága elnöke nyit meg.
Virt László az erdélyi püspökről idén olaszul is megjelent életrajzi könyvét az erdélyi Kovács Gergely pápai prelátus, a vatikáni Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetője mutatja be, aki Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora, vagyis az egyházi eljárás „ügyvédje”.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakjaként ismert. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. A román hatóságok 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték, 1955-ig volt börtönben, majd 1967-ig a gyulafehérvári érseki palota „rabja” volt, amelyet nem hagyhatott el. Az 1980-ban elhunyt püspök boldoggá avatási eljárása 1994-ben indult.
Testét idén augusztusban exhumálták a gyulafehérvári székesegyház altemplomában, majd szeptemberben a székesegyház egyik mellékkápolnájában elhelyezett kőszarkofágban újratemették.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!