
Egymást biztatják az olaszok. Minden rendben lesz
Fotó: Katona Era
Óriási volt az örömöm tegnap délután: jött az a hír, aminek minden Olaszországban élő ember, de talán az egész emberiség a legjobban örülne: egyetlen halott, egyetlen újabb megbetegedés sem történt aznap. Ezt olvastam számos Facebook csoportban. Sajnos, hamar kiderült, hogy ez nem igaz: valaki félreértett valamit.
2020. március 25., 08:332020. március 25., 08:33
De mégis örömhírként értelmezhető: az elmúlt 24 órában (hétfőn) megint kevesebben haltak meg, mint azelőtt, és gyógyulások száma nőtt. Azaz lassan visszahúzódik a baj. S belegondoltam: milyen helyzetben vagyunk ha az is öröm, ha „csak” 601-en halnak meg egy nap alatt. Én ennek is örülök, mert így láthatjuk, van értelme a bezártságnak, hogy tényleg hasznos ha mindenki otthon marad és betartjuk a szabályokat.
Kollégáimmal 2-3 naponta beszélek telefonon, mindig megkérdezik, hogy van-e valamire szükségem, hiszen nekik egy picit könnyebb mivel otthon a családjukkal lehetnek. De más szempontból nekik a nehezebb: náluk, ahol ők élnek, vannak vírusos betegek. Tegnap arról is beszéltünk, hogy ha vége lesz, akkor csak úgy kezdhetünk újra dolgozni, hogy mindenki kivizsgálásra megy és megcsináltatja a tesztet. Arról is beszéltünk, hogy
14 napja vagyunk mi itt a zónában otthoni karanténban, és ha továbbra is betartjuk a szabályokat és itthon maradunk, várható lesz a járvány csökkenése. A kevesebb megbetegedés nagy biztatás: hogy jól csináljuk a bent maradást, és tartsunk ki, mert minden rendben lesz. Persze, még messze van a vége, de van egy kis reménysugár. A hír hallatán eldöntöttem:
Van egy mondás: a legnagyobb segítség embertársaimnak a példamutatásom. És igen, magamon tapasztaltam, hogy hajlamos vagyok arra, hogy „ha ő kimegy, én miért ne mennék”. Hát nem, nem követem, ki mit csinál, én itthon maradok és úgy oldom meg a vásárlást, és esetleg egyéb teendőimet, hogy heti egyszer megyek ki.
Gondoltam arra, hogy nekem sem könnyű, de a szomszédságban vannak gyerekek, akiről tudom, tudjuk, hogy sokkal aktívabb életformára, több mozgásra lenne szükségük. Kellene a játék kint a szabadban, főleg amikor gyönyörűen süt a tavaszi nap. De nem lehet.
(Szinte biztos vagyok benne, hogy eddig nem sok időt szenteltek a gyerekeikre a nagy rohanásban, munkába járás és egyéb dolgok miatt). Látom őket, amikor kijárnak a teraszra levegőzni, általában naponta fél órára. A gyerekek nyugodtnak látszanak, fegyelmezettek.
Közben figyelem, hogy mi van otthon: látom, a fotókat, ahogy Csíkban a piacon (a megyeháza alatti promenádon, szerk. megj.) gyúródnak az emberek... Aggódom miattatok.
(folytatjuk)
Katona Era, Olaszország

Ebben a helyzetben, amikor minden nap ezrekkel nő a megbetegedettek száma és a halálozásoké is, minden kis jó hír reményt jelent: a híradókban bemondták, hogy az olasz kormány segítséget kért Oroszországtól és Oroszország küldte is: hat nagy repülőgéppel hoztak mindenféle műszereket, anyagokat a gyógyításhoz.

Nagyon rossz hírt kaptam szombat reggel: a szomszédom mesélte, hogy a közeli faluban, ami tőlem 2–3 kilométerre van, három személy vírusfertőzött. A környéken eddig nem volt egy sem. Eddig még viszonylag biztonságban éreztem magam, de most már elért a félelem.

Röviden összefoglalva az elmúlt napok tapasztalatait. Itt, Lancianóban, ahol élek, nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.

Kedden múlt egy hete, hogy be vagyunk zárva, vagy másképp mondva, bezárkózva itt Olaszországban. Nézzük a híreket, a vírus nem jött közelebb, tudtommal egy innen húsz kilométerre lévő másik településen van a hozzám legközelebbi beteg.

„Eddig nem volt bajom, dolgoztam, tettem-vettem itthon a lakásban, elfoglaltam magam, de most nagyon egyedül érzem magam” – ezt írja a gyergyói Katona Era, aki sok millió más emberrel együtt múlt kedd óta házi karanténban van Olaszországban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!