Kollégáimmal 2-3 naponta beszélek telefonon, mindig megkérdezik, hogy van-e valamire szükségem, hiszen nekik egy picit könnyebb mivel otthon a családjukkal lehetnek. De más szempontból nekik a nehezebb: náluk, ahol ők élnek, vannak vírusos betegek. Tegnap arról is beszéltünk, hogy ha vége lesz, akkor csak úgy kezdhetünk újra dolgozni, hogy mindenki kivizsgálásra megy és megcsináltatja a tesztet. Arról is beszéltünk, hogy

14 napja vagyunk mi itt a zónában otthoni karanténban, és ha továbbra is betartjuk a szabályokat és itthon maradunk, várható lesz a járvány csökkenése. A kevesebb megbetegedés nagy biztatás: hogy jól csináljuk a bent maradást, és tartsunk ki, mert minden rendben lesz. Persze, még messze van a vége, de van egy kis reménysugár. A hír hallatán eldöntöttem:

Van egy mondás: a legnagyobb segítség embertársaimnak a példamutatásom. És igen, magamon tapasztaltam, hogy hajlamos vagyok arra, hogy „ha ő kimegy, én miért ne mennék”. Hát nem, nem követem, ki mit csinál, én itthon maradok és úgy oldom meg a vásárlást, és esetleg egyéb teendőimet, hogy heti egyszer megyek ki.

Gondoltam arra, hogy nekem sem könnyű, de a szomszédságban vannak gyerekek, akiről tudom, tudjuk, hogy sokkal aktívabb életformára, több mozgásra lenne szükségük. Kellene a játék kint a szabadban, főleg amikor gyönyörűen süt a tavaszi nap. De nem lehet.

(Szinte biztos vagyok benne, hogy eddig nem sok időt szenteltek a gyerekeikre a nagy rohanásban, munkába járás és egyéb dolgok miatt).  Látom őket, amikor kijárnak a teraszra levegőzni, általában naponta fél órára. A gyerekek nyugodtnak látszanak, fegyelmezettek.

Közben figyelem, hogy mi van otthon: látom, a fotókat, ahogy Csíkban a piacon (a megyeháza alatti promenádon, szerk. megj.) gyúródnak az emberek... Aggódom miattatok.

(folytatjuk)

Katona Era, Olaszország

korábban írtuk

Nagyon kell a jó hír, bármi is legyen az

Ebben a helyzetben, amikor minden nap ezrekkel nő a megbetegedettek száma és a halálozásoké is, minden kis jó hír reményt jelent: a híradókban bemondták, hogy az olasz kormány segítséget kért Oroszországtól és Oroszország küldte is: hat nagy repülőgéppel hoztak mindenféle műszereket, anyagokat a gyógyításhoz.

korábban írtuk

Aggódva figyelem azt is, hogy mi van otthon

Nagyon rossz hírt kaptam szombat reggel: a szomszédom mesélte, hogy a közeli faluban, ami tőlem 2–3 kilométerre van, három személy vírusfertőzött. A környéken eddig nem volt egy sem. Eddig még viszonylag biztonságban éreztem magam, de most már elért a félelem.

korábban írtuk

Végeláthatatlannak tűnő várakozás

Röviden összefoglalva az elmúlt napok tapasztalatait. Itt, Lancianóban, ahol élek, nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.

korábban írtuk

Most derül ki igazán, hogy kire számíthatunk

Kedden múlt egy hete, hogy be vagyunk zárva, vagy másképp mondva, bezárkózva itt Olaszországban. Nézzük a híreket, a vírus nem jött közelebb, tudtommal egy innen húsz kilométerre lévő másik településen van a hozzám legközelebbi beteg.

korábban írtuk

„Minden rendben lesz”

„Eddig nem volt bajom, dolgoztam, tettem-vettem itthon a lakásban, elfoglaltam magam, de most nagyon egyedül érzem magam” – ezt írja a gyergyói Katona Era, aki sok millió más emberrel együtt múlt kedd óta házi karanténban van Olaszországban.