
Fotó: Balázs Katalin
Jézus útja előkészítőjének, Keresztelő Szent Jánosnak a születésnapját ünnepeljük. Rajta kívül csak a Szűzanya földi születésének szentel ünnepet a katolikus egyház.
2020. június 24., 08:462020. június 24., 08:46
A Szentírás bőséggel tudósít a legnagyobbak közül való utolsó próféta életéről, születésének csodálatos hírüladásától kegyetlen haláláig. Idős szülei, Zakariás zsidó pap és Erzsébet Gábriel arkangyal által kinyilatkoztatást kapnak fiúkról. Aszkétaként a sivatagba vonult vissza, és Jézus nyilvános föllépése előtt bűnbánatot hirdetve jelezte érkezését. Jézus megkeresztelkedésekor Messiásként üdvözölte.
A nép között rendkívül népszerű János, aki az uralkodó politikai irányzattal ellentétes nézeteket vallott, magára vonta Heródes haragját. Fondorlattal tette félre az útból az erkölcsbíró prófétát: mostohalánya, Salome követelésére lefejeztette.
János az igaz világosság tanúja a takácsok, szabók, vargák, szűcsök, pásztorok, vendéglősök védőszentje. Epilepszia és fejfájás ellen is hozzá fordulnak. Sok templomot ajánlottak védelmébe – a legtekintélyesebb a római Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház –, vidékünkön a Kóstelekhez tartozó Magyarcsügés, Kápolnásfalu filiájának Homoródfürdőnek a kápolnáját, a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Háromkút, valamint Lövéte leányegyházának, Kirulyfürdőnek a misézőhelyét. Csíkdelne, Szőkefalva, Marosvásárhely-belváros, Parajd, Bögöz, Tekerőpatak plébániatemploma névadóját ünneplik.
Virágos Szent János, avagy Szent Iván ünnepe szerencsenap. Hiedelmek, a tűzzel és növényekkel kapcsolatos rítusok kötődnek hozzá. A régi naptárban a hónapot is róla nevezték el.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!