Traian Băsescu államfő kedden a kormánnyal való konzultáció kezdetén kijelentette, az Alkotmánybíróság döntése nyomán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget, ANI-t gyakorlatilag felszámolták, egyesek nagy örömére és Románia nagy kárára.
2010. április 20., 17:282010. április 20., 17:28
Băsescu a decentralizációs folyamat felől is érdeklődött. „Tudni szeretném a kormány álláspontját (…), és nem utolsó sorban a decentralizációs folyamat kapcsán is, amelyről mindannyian beszéltünk a kampányban, én államfőjelöltként, önök az önök által képviselt párt nevében. Az ellenzék is beszélt a decentralizációról… És a valóságban nem látszik, hogy az felgyorsult volna” – mondta Traian Băsescu a kormány tagjainak.
A Cotroceni-palotában az államfő a kormány tagjaival konzultált kedden, a megbeszélés témái között szerepelt a kiadások csökkentése a központi és helyi közigazgatásban, a szociális kiadások, az európai uniós alapok lehívása, a közbeszerzési törvény, az alkotmánymódosítás és a decentralizáció.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.