A hívőkkel teljesen megtelt Szent Péter téren pontifikálta Ferenc pápa a húsvétvasárnapi szentmisét.
2013. március 31., 13:422013. március 31., 13:42
2013. március 31., 14:202013. március 31., 14:20
Az új pápa első húsvétvasárnapi miséje előtt már órákkal elözönlötte a tömeg a teret és a Vatikán környékét is. A vatikáni szóvivő közel 250 ezer emberről beszélt az újságíróknak.
Az egyházfő a szombati virrasztás után személyesen mutatta be az ünnepi misét is. Ferenc pápa és a bíborosok a bazilikából vonultak ki a térre. A pápa egyszerű fehér ruhát viselt és nem mondott homíliát. A mise után pedig egy nyitott autóban körbejárta a teret.
A Szent Péter-bazilika előtt felállított szabadtéri oltárt és az egész teret mediterrán virágok és növények díszítették. A pápa délben a bazilika lodzsájáról beszédet mond és Urbi et Orbi áldását adja. A Vatikán közlése szerint elődeihez hasonlóan a világ népeit is üdvözli, de rövidebb formában.
Ferenc pápa húsvétvasárnapi Twitter-üzenete (@pontifex) a nem hívőkhöz szólt és a szombati vigílián elhangzottakat ismételte meg. „Fogadd be életedbe a feltámadott Jézust. Ha eddig távol voltál tőle, tegyél egy kis lépést felé: tárt karokkal vár téged”.
A pápa a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről elmondott első húsvéti üzenetében a béke megteremtésére szólított fel. Elítélte a kábítószer-csempészettel összefüggő erőszakot, valamint a természeti kincsek páratlan mértékű kizsákmányolását a Földön.
Politikai rendezést sürgetett a szíriai válságban, megbékélést a Közel-Keleten, különösen az izraeliek és a palesztinok között. Hozzátette, hogy legyen béke Ázsiában is, így a Koreai-félszigeten, ahol felül kell emelkedni a megosztottságon. „Könyörögjünk, hogy küzdjék le az ellentéteket és érlelődjön meg a kiengesztelődés megújult szelleme” – mondta az új pápa.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!