Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter javaslatára január 11. a Fotóművészet Hivatalos Napja. Szathmáry Pap Károly fotóművész ugyanis 1812. január 11-én született.
2011. január 11., 16:472011. január 11., 16:47
2011. január 11., 17:402011. január 11., 17:40
Szathmáry Pap Károly fotóművész születésnapja, január 11. hivatalosan is a Fotóművészet Napja Romániában – ezt tavaly májusban jelentette be Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, miután a kormány jóváhagyta az erről szóló rendeletet. Szathmáry Pap Károly 1812-ben született Kolozsváron, ő a világ első hadifényképésze.
A hivatalos évforduló megünneplésére idén Brassóban, a Szépművészeti Múzeumban került sor, ahol ma kezdetét vette A fotóművészet hónapja Romániában című fesztivál, amelyet a Romániai Fotóművészek Szövetsége szervez a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium fővédnöksége alatt. A fesztivál első napján megnyitották a romániai fotóklubok által beküldött, díjnyertes munkákból álló tárlatot, amelyen részt vett Kelemen Hunor is.
Megnyitóbeszédében hangsúlyozta, nagyon örvend, hogy a fotóművészet a rangjának méltó helyet kapott az ország kulturális életében azzal is, hogy most már hivatalosan január 11. a fotóművészet napja. „Egy évvel ezelőtt tettem ígéretet, hogy hivatalos nappá nevezzük ki január 11-ét, Szathmáry Pap Károly fotóművész születésnapját, és ma, január 11-én, nagyon örvendek, hogy Önökkel közösen ünnepelhetjük ezt az évfordulót, első alkalommal.
Szathmáry Pap Károly első, hivatásos fényképésze volt ennek a régiónak, románok és magyarok egyaránt elismerik munkásságát. Úgy gondolom, ez is azt mutatja, hogy amikor alkotásról, kultúráról beszélünk, akkor egy határok nélküli párbeszéd alakul ki.”
Kelemen Hunor kifejtette, hogy a fotóművészet méltatlanul alulmaradt a többi művészeti ághoz képest, éppen ezért fontosnak tartja, hogy a kulturális tárca kezdeményezze egy külön Fotóművészeti Múzeum létrehozását.
Jelenleg a szaktárca keresi a megfelelő épületet ennek létrehozására, amely a miniszter szerint bárhol az országban elképzelhető. „A szakszerű fotózás több mint 150 éve alatt Romániában jelentős művészeti tapasztalat és kiváló képi örökség halmozódott fel. Ez csupán egyike azon érveknek, amelyek indokolttá teszik a megoldáskeresést egy önálló Fotóművészeti Múzeum létrehozására.”
Szathmáry Pap Károly (Kolozsvár, 1812. január 11. – Bukarest, 1887. június 3.)
Fényképész, akvarellista, címerfestő, folyóirat-alapító, nyomdász, litográfus. A neve előfordul Szathmári Papp és Szathmári Pap alakban is, románul Carol Pop de Satmari.
Kolozsvári, bécsi és itáliai tanulmányai után szülővárosába tért vissza. 1842–43-ban indította az Erdély Képekben című kőnyomatos füzetek kiadását. Románia első és máig legjelentősebb művészfotósa volt.
Ötször házasodott. Rengeteget utazott, bejárta Kínát, és Szibériáig is eljutott. Dolgozott I. Miklós orosz cár és a török szultán részére is. Az első fotóriporterek egyike, aki a krími háborúban Roger Fentont megelőzve fényképezett a hadszíntér mindkét oldalán. 1844-ben Bukarestbe költözött, ahol udvari festő és fényképész lett. Ötven év alatt négy román uralkodót szolgált rajzoló és fényképező tehetségével. Ion Ghică, Havasalföld miniszterelnöke 1859 decemberében Szathmáry Pap Károlyt kérte fel, hogy készítse el Alexandru Ioan Cuza első fejedelmi címerét.
Fotográfusi pályafutása 1848-ban kezdődött (ekkor készítette első tablotíp fényképét Bukarestben), azonban már 1843-ban dagerrotípiákat készített. A talbotípia készítéstől a nedves eljárásig haladva igen fontos munkásságot folytatott. Kitűnő portré- és néprajzi fotós, táj- és városfényképész, haditudósító, hadifényképész. Ezeken kívül még jó biedermeier akvarellista és festő. Számos műve található a román közgyűjteményekben.
1860-ban segítette a Bukaresti Magyar Közlöny megjelenését. 1874-ben Kolozsváron fest arcképeket és meglátogatja nagyenyedi rokonait. 1875-ben tervezte, hogy végleg visszatér Erdélybe. 1874-ben Kolozsváron és több erdélyi városban gyűjteményes kiállítást rendezett. 1881-ben a budapesti Műcsarnok állította ki több akvarelljét.
szóljon hozzá!