Az RMDSZ méltányolja a prefektusok leváltását

Méltányolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat – jelentette ki pénteken az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

MTI

2014. december 19., 17:222014. december 19., 17:22

A politikus (fotó) elmondta, a két megye prefektusával kapcsolatban kifogásokat fogalmaztak meg, amit Victor Ponta miniszterelnöknek is tolmácsoltak. Méltányolják a kormányfő lépését, aki „elfogadva a szövetség érveit cserélte le a prefektusokat”. A Hargita megyei magyar prefektus leváltása és alprefektussá való kinevezése azzal áll összefüggésben – magyarázta –, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonult. Kovács Péter szerint az RMDSZ számára elfogadható ez a csere.

Emlékeztetett, hogy jogilag a prefektusok ugyan nem pártpolitikai érdekeket képviselnek, de bejáratott rendszer, hogy az éppen hivatalban lévő kormány nevezi ki őket, így gyakorlatilag politikai funkciónak számít a kormánymegbízotti funkció.

Felidézte, hogy az RMDSZ-nek Marius Popica Kovászna megyei volt prefektussal szemben volt leginkább kifogása. Kovács Péter szerint a legutóbbi kormányülésen prefektussá kinevezett alprefektus csak ideiglenes jelleggel tölti be a funkciót. „Bízunk abban, hogy olyan személy kerül majd erre a posztra, aki ismeri a helyi viszonyokat, a helyi román és magyar közösséget” – mondta a főtitkár.

Az MTI kérdésére elmondta: Vasile Oprea leváltott Maros megyei prefektus személyével szemben két kifogásuk volt. Az egyik az, hogy a Bánffy-örökösök egyik erdő visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra. A prefektus arra hivatkozott, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Az RMDSZ számára második, elfogadhatatlan lépése az volt – mondta Kovács Péter –, hogy miután politikai megállapodás született a marosvásárhelyi önkormányzatban a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, akadályt gördített ez elé, megtámadva a közigazgatási bíróságon az önkormányzat döntését.

Marius Popica volt Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot (MPP) amiatt, hogy a június 4-ei trianoni megemlékezés résztvevői csak a magyar himnuszt énekelték el, és a román nem hangzott el. A romániai magyar politikai pártok szerint a prefektusnak nem volt jogalapja kiróni a bírságot. Emellett Kovászna megyében hosszú ideje tart a magyar és a székely szimbólumok használatával kapcsolatos vita a kormánymegbízott és a magyar többségű önkormányzatok között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés