
Fotó: Veres Nándor
A nyári hőségben fokozott figyelmet kell szentelni a tűző napon dolgozó haszonállatokra, valamint a hőségnek kitett háziállatokra, a felelőtlen gazdákat akár meg is bírságolhatják állatkínzás miatt – hívta fel a figyelmet Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal igazgatója.
2015. július 23., 18:512015. július 23., 18:51
Mint mondta, kánikula idején a legfontosabb a folyamatos vízellátás és az árnyék biztosítása az állatok számára, hiszen például a sertések könnyen leégnek a tűző napon. Újságírói kérdésre elmondta, eddig nincs tudomásuk arról, hogy háziállatok elhullását okozta volna a kánikula, de gyakran tapasztalják, hogy a gazdák felelőtlensége miatt szenvednek az állatok. A szakember a napokban szemtanúja volt, amint Sepsiszentgyörgy környékén délben a tűző napon egy villanypásztorral körülkerített legelőn álltak a tehenek, miközben a közelben nem volt egy fa sem, ami alatt menedéket találtak volna.
„Harmincfokos hőségben kegyetlenség magukra hagyni az állatokat egy mezőn” – mutatott rá az igazgató. Hangsúlyozta továbbá, a szabadban tartott állatok esetében biztosítani kell az ultraibolya sugarak elleni védelmet. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az állatok kiszáradnak a vízhiány miatt, ez a pusztulásukhoz is vezethet, ezért gondoskodni kell a megfelelő ellátásukról vízzel és jó minőségű takarmánnyal. Ha nincs a közelben könnyen elérhető vízforrás, akkor a gazdának rendszeresen meg kell itatnia az állatait. Ha a kinti hőmérséklet árnyékban meghaladja a 25 Celsius-fokot, az igavonó állatokat 12 és 18 óra között nem szabad dolgoztatni, ugyanakkor szintén a gazda kötelessége, hogy bármilyen rendellenességet észlel az állat viselkedésében, azonnal értesítse a körzeti állatorvost. Az önkormányzatok kötelessége, hogy időben értesítsék az állattartó gazdákat, ha kánikula-előrejelzés van, szélsőséges esetekben biztosítaniuk kell az állatok számára a menedéket.
Az állatokat 8 óránál hosszabb ideig csak olyan járműben lehet szállítani, amelyben a légcsere akkor is biztosított, ha a jármű megáll. A háziállatok közül a kutyákat viseli meg leginkább a nyári kánikula, 30 Celsius-fok fölötti külső hőmérséklet mellett gyakran kapnak hőgutát. Ilyenkor az állatok belső hőmérséklete meghaladja a 41 Celsius-fokot, ami tüdőödémához, a szívizomzat és a központi idegrendszer károsodásához vezet, és akár az állat elhullását is okozhatja. A szakember felhívta a gazdák figyelmét arra, hogy soha ne hagyják kedvencüket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva, még árnyékban álló autóban sem. Kánikulában ne futtassák a kutyákat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyék, az etetést is több részletben – reggel és este – kell biztosítani.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!