Az idény utolsó hazai mérkőzését játszotta a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Két sportolót utoljára láthattak a szurkolók a város együttesének mezében, a visszavonulás mellett döntöttek. Komporály Attila és Tálas Huba a szombati, HC Vaslui elleni találkozót követően foglalta össze gondolatait a Székely Sportnak.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez.
Fenyőkút lankáin, Korond közelében Tófalvi Zita és családja egy különleges gazdaságot működtet. 2016-ban indított vállalkozásuk ma már közel ötvenféle terméket kínál – lekvárokat, teákat, fürdőkészítményeket –, mindezt a környék gyógynövényeiből és gyümölcseiből.
Az úszás nemcsak hasznos, egészségmegőrző és -erősítő, illetve életmentő készség, hanem a lelki fejlődést is támogatja. Ideális, ha a „mélyvízzel” való ismerkedés már csecsemőkorban elkezdődik: a babúszás javítja a mozgáskoordinációt, erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, hozzájárul az egészséges fejlődéshez.
Két villámcsődülettel ünnepelt kedden, a tánc világnapján a Maros Művészegyüttes két társulata Marosvásárhelyen.
Ha szóba kerül a hummusz, mindenki a csicseriborsóra és a tahinire (szezámmag paszta) gondol, mert ez az eredeti, de számomra a hummusz csak egy állag és sok mindenből készülhet. Például az egyik kedvenc alapanyagomból, a vörös lencséből.
A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején stratégiai fontosságú erődítmény állt. Két vára Szlovákiában, az ahhoz kapcsolódó erődök a mai magyarországi Komárom területén, a Duna jobb oldalán találhatók.
Bán Mór, a Hunyadi-regények szerzője a Székelyudvarhelyi Könyvünnepen külön interjút adott nekünk, amelyben elárulta: Kádár L. Gellértről rögtön tudta, hogy méltó megformálója lesz Hunyadinak. Az íróval a regényekről, a filmről és jövőbeni terveiről beszélgettünk.
A videójátékok hajnalán még senki sem gondolta, hogy ezek egyszer történetmesélő médiumok lesznek. Ahogy azt sem, hogy az egyik legjobb Pókember-sztorit majd videójáték formában kapjuk meg. Videósorozatunk legújabb részében két történetközpontú játékot mutatunk be, amik végigjátszása felér azzal, mintha egy interaktív filmet vagy sorozatot néztünk volna meg.