
Nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság egy kereskedelmi egység kigyulladt raktárhelyiségéhez a székelyudvarhelyi Solymossy utcába csütörtökön nem sokkal délután négy óra előtt.
Különleges utazásra invitáljuk a Nézőpont közönségét, méghozzá a világűrbe. Nem mással beszélgettünk, mint az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalan vadászpilótával, dandártábornokkal.
Kábítószer-kereskedelemre derült fény Csíkszeredában, a szervezett bűnözés révén – a gyanú szerint – egy helyi iskola tanulóihoz is eljuthattak a veszélyes tudatmódosító szerek – tájékoztatott csütörtökön a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Személyautó gázolt el egy szekeret Csíkmadarason, miután utóbbi biztosítás nélkül hajtott ki főútra. Meglepő módon a péntek esti balesetben a lovasszekéren ülő férfi nem szenvedett életveszélyes sérülést.
Gitár, hegedű és fuvola hangja csendült fel pénteken a Madarasi Hargita egyik rejtettebb erdős részén, ahol a több mint százötven éves fákat és magát az érintetlen természetet is megcsodálhatták a jelenlévők. Az úgynevezett erdőfürdőt a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) és a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal munkatársai szervezték.
Négy és fél hónapon át – május 7-étől szeptember 24-éig – tartott az idei, második fesztiválszezon a csíkszentsimoni Tiltott Csíki Sör Manufaktúra udvarán, ahol a székelyföldi és magyarországi közönségkedvenc előadók és zenekarok mellett világsztárok is felléptek.
Csíkszereda egyik utolsó víztornyát döntötték le robbantással csütörtök délután. A Balast Centrum útépítő vállalkozás udvarán levő, 47 méter magas víztorony évek óta használaton kívül volt, és rendkívül balesetveszélyessé vált, ezért volt szükséges a ledöntése.
Kíváncsi rá, milyen egy roncsderbi a pilóta szemszögéből? Az augusztus 27-ei csíkszentkirályi verseny nyolc órájának történéseit foglaltuk össze két és fél percben. Köszönjük a 7-es számú autó vezetőjének, Imre Róbertnek a segítséget.