A vízkereszttel kezdődő farsangi időszak ugyan farsangvasárnappal (idén február 11-én), de még inkább húshagyókeddel ér véget, Kézdivásárhelyen úgy látták értelmét a télbúcsúztatásnak, amíg még van némi hó.
Ott voltunk a hepe-hupás, helyenként omladozó híd lezárásánál, a bontási munkálatoknál, aztán az építésnél, a terhelésnél, szinte minden egyes fázisnál, míg végül átadták a forgalomnak Csíkszeredában az újjáépített vasúti felüljárót. Videóösszefoglalón mutatjuk a történéseket.
Végigmentünk Aranyosgyérestől Marosvásárhelyig a frissen átadott autópálya-szakaszon csütörtökön, közvetlenül a megnyitás után.
Tizennyolc másodpercben mutatjuk a tavaly április 26-án kezdődött, idén december közepén véget ért felújítási munkálatokat a csíkszeredai vasúti felüljárónál. A híd avatóját december 22-én 12 órától tartják.
Ligia Deca oktatási miniszterrel, a helyi önkormányzat képviselőivel, illetve az ügyben érintett intézmények vezetőivel folyt megbeszélés kedden a Tamási Áron Gimnáziumban. Az egyeztetést sajtónyilatkozatok követték, majd a tanügyminiszter kísérőivel a gyertyás megemlékezéshez vonult.
Összedőlt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egyik épületrésze hétfő délután. Több gyerek a romok alá szorult, rengeteg mentőegység érkezett a helyszínre.
Megtörtént a felújított csíkszeredai vasúti felüljáró próbaterhelésének első szakasza. Péntek délelőtt több mint harminc, megrakott teherautó hajtott fel az átadás előtt levő létesítményre, hogy teszteljék annak a teherbírását. Videón mutatjuk.
Noha sokaknak feltűnt, mi szólhat annyi torokból a csíkszeredai Mikó-vár udvarán, a teljes képet még nem láthatták. Eddig. A Petőfi Sándor-iskola úgy döntött, a Székelyhonon mutatja be premierként azt a videót, amelyben diákseregük Szarka Gyula Petőfi dicsérete című dalát énekli.
Sűrű havazás jellemzi Szentegyháza környékét vasárnap este, olvasóink arról számolnak be, hogy rendkívül nehéz a közlekedés.
Eltulajdonította rokona járművét, majd hatalmas erővel egy rendőrautónak ütközött egy 18 éves fiatal csütörtök este Brăila megyében. A súlyos sérüléssel járó becsapódást egy fedélzeti kamera is rögzítette.
Elkísérték a Lokálpatrióták, az FK Csíkszereda szurkolótáborának maroknyi csapatát bukaresti kiszállásukra a Médiatér közéleti hetilapjának, a Heti Hírmondónak a munkatársai, ahol egyáltalán nem várta őket barátságos fogadtatás. A székelyek a helyi szervezők vegzálása mellett a magyar nyelvű feliratok teljes tiltásával szembesültek.
Téli képét mutatja Hargitafürdő, vasárnap délelőtt már több centiméteres volt a hótakaró. Kilátogattunk a Hargitára, hogy megmutassuk a fehérbe öltözött tájat.
Merész vállalkozásba kezdett az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Vincze Loránt (Európai Néppárt): csapata az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseket gyűjt szerte Erdélyben, ő pedig a közösségi médiában válaszolja meg azokat. Összeállításunkban rendhagyó interjú formájában közöljük Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron élő fiatalok kérdéseit és Vincze Loránt válaszait. A képviselő Facebook- és Tik-Tok oldalán folyamatosan jelennek meg ezek és további kérdés-feleletek, érdemes követni őket!
Elpusztult medve tetemét hozta le Gyepesben egy fáról kedden Homoródszentmárton község önkéntes tűzoltósága.