Székelyhon
Székelyhon
Székelyhon
Székelyhon
2018. november 19., hétfő

Így dolgoznak a hóekék

Nem csak a sofőrök, hanem a hóeltakarítással megbízott cégek és a hatóságok szemszögéből is bepillantást nyerhetünk a hóeltakarításba a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság által megosztott fotók és videók révén. Mutatjuk.

Így dolgoznak a hóekék
Így dolgoznak a hóekék
2018. november 19., hétfő

Így dolgoznak a hóekék

2018. november 19., hétfő

Autópályaépítés: újabb kivitelezőt neveztek meg, de kérdés, hogy lesz-e óvás

Harmadszorra tette közzé a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) a Nyárádtő–Marosvásárhely autópálya szakasz és a bekötőút elkészítőjének nevét. Kérdés még, hogy ezzel az alkalommal nyújtanak-e be óvást.

Autópályaépítés: újabb kivitelezőt neveztek meg, de kérdés, hogy lesz-e óvás
2018. november 19., hétfő

Késő estig havazhat az előrejelzés szerint

13 megyére, köztük Kovásznára és Hargitára szűkítette hétfő délelőtt az esőre, havazásra és szélre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Késő estig havazhat az előrejelzés szerint
2018. november 19., hétfő

Nehézkesen zajlik a közlekedés a havazás miatt

Megnehezíti az autósok és az útkarbantartással megbízott cégek dolgát a szűnni nem akaró havazás Hargita megyében. Udvarhelyszéken egy megyei útszakasz máris használhatatlan.

Nehézkesen zajlik a közlekedés a havazás miatt
2018. november 19., hétfő

Eltűnt parajdi férfit keres a rendőrség

Nagy erőkkel keresi a rendőrség a 65 éves parajdi Lukács Árpádot, aki november ötödikén hagyta el lakhelyét, és azóta sem tért haza – olvasható a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán közzétett felhívásban.

Eltűnt parajdi férfit keres a rendőrség
2018. november 19., hétfő

Megint csak azok nyerhetnek a nyugtalottón, akik nagybevásárlást intéztek

A 2018. október 29-én kibocsátott, 504 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.

Megint csak azok nyerhetnek a nyugtalottón, akik nagybevásárlást intéztek
2018. november 19., hétfő

Havas reggelre ébredt Csíkszereda

Sűrű hóesésre ébredtek hétfőn reggel a csíkszeredaiak. Kollégánk már a kora reggeli órákban járta a várost, hogy megörökítse az első hóesést. Fotóin mutatjuk a tél első napját.

Havas reggelre ébredt Csíkszereda
Havas reggelre ébredt Csíkszereda
2018. november 19., hétfő

Havas reggelre ébredt Csíkszereda

2018. november 19., hétfő

Megjött a tél

Az előrelejzés beigazolódott, országszerte lehullott az első hó hétfőre virradóra. A közlekedés Hargita megyében különösebb fennakadások nélkül zajlik.

Megjött a tél
Megjött a tél
2018. november 19., hétfő

Megjött a tél

2018. november 18., vasárnap

Hárman kaptak Kájoni János-díjat

Átadta Hargita Megye Tanácsa a Kájoni János-díjakat a hétvégén. A kitüntetéseket ez alkalommal Balázs Lajos néprajzkutató, Mirk László nyugalmazott tanár és Cseke Gábor író vehették át.

Hárman kaptak Kájoni János-díjat
Hárman kaptak Kájoni János-díjat
2018. november 18., vasárnap

Hárman kaptak Kájoni János-díjat

2018. november 17., szombat

A dicsőszentmártoni régi villasoron épül fel a magyar óvoda és bölcsőde

A rendszerváltás utáni első magyar óvoda alapkövét rakják le szombaton Dicsőszentmártonban. Az alapkőletétel része annak a rendezvénysorozatnak, amellyel a dicsőszentmártoni magyar intézményesített oktatás 145. évfordulóját ünneplik.

A dicsőszentmártoni régi villasoron épül fel a magyar óvoda és bölcsőde
2018. november 17., szombat

Két elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt autóban

Oszlopnak ütközés után árokba boruló és kigyulladó autóban vesztette életét két személy Arad megyében. A rendőrök vizsgálják a tragédia körülményeit.

Két elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt autóban
2018. november 16., péntek

Teherautónak csapódott a kamion elé bevágó jármű

Sávváltás közben egy nyerges vontatót súrolva kisodródott, majd egy szemből érkező teherautónak csapódott egy személyautó péntek délután a csíkszeredai Brassói úton. Egy negyedik kisautó is megrongálódott. A balesetnek sérültje is van.

Teherautónak csapódott a kamion elé bevágó jármű
2018. november 16., péntek

Prefektusi felhívás: kérvényezzék a vadásztársaságok a veszélyes medvék kiemelését

Felhívást intézett Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus a vadásztársaságokhoz, hogy kérvényezzék a veszélyes medvék kiemelését, a környezetvédelmi minisztérium ugyanis sürgősségi hatállyal is ad ki engedélyeket, amennyiben a helyzet megköveteli.

Prefektusi felhívás: kérvényezzék a vadásztársaságok a veszélyes medvék kiemelését
2018. november 16., péntek

130 millió lej értékben adott el termékeket az eMag, a Fekete Péntek első órájában

Az elmúlt évhez képest 40 százalékkal nagyobb értékben, 130 millió lejre adott el termékeket az eMag online kereskedelmi áruház az idei fekete péntek első órájában.

130 millió lej értékben adott el termékeket az eMag, a Fekete Péntek első órájában
2018. november 16., péntek

Egészségügyi miniszter: több mint 800 ezer cukorbeteg szorul kezelésre Romániában

Több mint 800 ezer személyt kezelnek cukorbetegség miatt Romániában, és a gyermekek körében egyre nő az állapot előfordulásának gyakorisága – mutatott rá csütörtökön az egészségügyi miniszter.

Egészségügyi miniszter: több mint 800 ezer cukorbeteg szorul kezelésre Romániában
2018. november 16., péntek

Balesetben vesztette életét egy magyarországi kamionos Déva mellett

Meghalt egy Magyarországon bejegyzett kamion sofőrje a 7-es országúton, Déva közelében történt közúti balesetben.

Balesetben vesztette életét egy magyarországi kamionos Déva mellett
2018. november 15., csütörtök

Komoly lehűlés péntektől, Háromszéken már havazott is

Az ország szinte minden régiójában lehűlés várható péntek reggeltől – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) figyelmeztető előrejelzésére hivatkozva.

Komoly lehűlés péntektől, Háromszéken már havazott is
2018. november 15., csütörtök

Bosszút akart állni a volt barátnőjén a bombariadóval fenyegetőző férfi

Volt barátnőjén akart bosszút állni, az az személy, aki azt mondta, hogy bomba van egy ploieşti-i bevásárlóközpontban és az egyik kórházban. A câmpinai férfi szabadlábon védekezhet – tájékoztat a Prahova megyei rendőrség.

Bosszút akart állni a volt barátnőjén a bombariadóval fenyegetőző férfi