Három udvarhelyszéki településen is lakott területre merészkedtek a medvék hétvégén.
Évente többször költöznek, tisztelik a természetet, és ragaszkodnak hagyományaikhoz – röviden így jellemezhetnénk a mongolokat. Hun őseink általi rokonainkról Obrusánszky Borbálával, Magyarország mongóliai nagykövetével beszélgettünk.
Tudatosságra és felelős döntéshozatalra buzdították egymást a Fiatalok a fiatalokért elnevezésű kampányeseményen, amelyet az országos dohányzásmentes napon, csütörtökön tartottak Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Házban.
Fejlesztési tervet kért Székelyudvarhelytől Magyarország kormányának nevében Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden. A gesztussal azt jelezte a politikus, hogy véget ért a Gálfi Árpád volt polgármester két mandátuma alatt tartott embargó.
Porig égett egy lakókocsi, amelyet tulajdonosa szándékosan gyújtott fel a Maros megyei Jedden – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A férfi előzetes letartóztatásba került.
Családja jelentette a Maros megyei rendőrségen, hogy a 63 éves Katona Endre eltávozott marosvécsi otthonából november 6-án és nem jelentkezett azóta sem. Megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Telt ház van a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón, igaz, csak tizenegy férőhelyet tudnak biztosítani éjszakáról éjszakára a rászorulóknak. Ezzel szemben Csíkszeredában huszonnégy embert tudnak befogadni, de a téli időszakban senkit nem hagynak az utcán.
Tizedik alkalommal szervezett gyermekorvos-találkozót az ERPE Gyermekgyógyász Szakcsoport Székelyudvarhelyen, pénteken és szombaton. A konferencia célja, hogy a szakemberek megosszák egymással tapasztalataikat és kapcsolatot építsenek.
Az udvarhelyszéki fogyasztók problémáiról és a villamossági hálózatok fejlesztéséről tárgyaltak a térség polgármesterei az Electrica országos vezérigazgatójával csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Három székelyudvarhelyi fotós, Balázs Attila, Erdély Bálint Előd és Magyari Hunor munkáit lehet megtekinteni Székelyudvarhely központjában. A kiállításokat szerda este nyitották meg baráti hangulatban.
Székelyudvarhelyen is bemutatják a Hun utódok című, hun-mongol-magyar rokonságot és történelmi múltat feltáró dokumentumfilmet, amely körüljárja a közös eredet kérdését, illetve arra is választ kaphatunk, mi köti össze a székelyeket a mongolokkal.
Egy héten át ad ismét otthont Székelyudvarhely a 22. alkalommal megszervezett Kamarazene Fesztiválnak november 10-17. között. A többnapos rendezvényen számos ismert zenész koncertjén vehetünk részt.
Közúti baleset történt Koronkán hétfő délelőtt, egy személy a roncsok közé szorult. A mentés idejére lezárták a forgalmat – értesít a Maros megyei tűzoltóság közleményben.
Székelyföld autonómiájának napján egyszerre lobbantak fel az őrtüzek lángjai, amelyek változatlanul a székelyföldi autonómiaigényre emlékeztetnek. Képeken mutatjuk a Gordon-tetőn álló Mária-szobornál tartott eseményt.
Tizenhat évesen az 1956-os forradalomban harcolt, pénteken rendkívüli történelemórán mutatta be az eseményeket a Corvin-közi pesti srác, Varga János. Történetüket Kolozsváron és Székelykeresztúron is sok diákkal ismertette meg.
Elkezdődött a balavásári körforgalom építése a Marosvásárhelyt, Szovátát, Segesvárt és Dicsőszentmártont összekötő útkereszteződésben, forgalomkorlátozásokra kell számítani az érintett útszakaszon.
Két, a helyi színháztörténetben meghatározó személy sírját újítják fel a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőkertben a Tomcsa Sándor Színház közreműködésével.
Kockázatos felelőtlenül kidobni a nem működő elektronikai eszközeinket, az azonban jó hír, hogy egyre tudatosabbak vagyunk ezek kezelését illetően is.