A Baróthoz tartozó Miklósvár Székelyföld legelső, írásban említett települése, ennek az említésnek idén éppen 810. évfordulója lesz.
Felsőrákoson fogott neki a sáncok kipucolásának a baróti polgármesteri hivatal. A munkálat folytatódik, év végéig következnek sorra a többi települések is. Egyben több helyen átereszeket is cserélnek, javítanak.
A Környezetvédelmi Alap nemrég, Nagyajta és Sepsiszentgyörgy mellett, nyertesnek nyilvánította Barót közvilágításának modernizációja céljából benyújtott pályázatot.
Az Állomás negyedi volt és leendő tónál jövő héten megkezdődnek a régészeti feltárások, amelyeknek meg kell előzniük a tulajdonképpeni rehabilitációs és építési munkálatokat – tájékoztatta csütörtökön a sajtót Antal Árpád polgármester.
Kérdéseinkre tegnap kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület megelégelte, hogy évekig is eltart egy-egy gólyafészektartó kihelyezése, így az elkövetkezőkben kézbe vennék az ügyet, és kis beavatkozással gyorsítanának az eljáráson.
Az előzetes elvárásoknak megfelelően alakult a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett Értéket adunk a roncsautódnak elnevezésű program, vagyis eddig szinte annyi régi autón adtak túl tulajdonosaik, mint amennyi felvásárlására elegendő pénzösszeget különítettek el a költségvetésben. Minderről Antal Árpád polgármester számolt be e heti sajtótájékoztatóján.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület a május végén sikerrel megrendezett családi futónap után vasárnap, június 13-án biciklitúrát szervez a céhes város Sportcsarnokától az elmúlt években kialakított Nemere Útján, több település érintésével.
Szép, megható ünnepség keretében tartott nyílt napot csütörtökön Bodosban a Diakónia Keresztyén Alapítvány. A Budai Emília Közösségi Házban sorra került rendezvényre a bodosi nőszövetség terített asztallal, süteményekkel, virágokkal várta a meghívottakat, közöttük a Diakónia idősgondozó szolgálata által ellátott személyeket, valamint baróti és nagybaconi önkormányzati vezetőket is.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív.
A Cimborák Bábszínház stúdiótermében a jövő héten, június 15-én és 17-én 12 és 18 órától, 16-án és 18-án 12 órától a Zsongás című koncertjátékot tekinthetik meg az 5 év fölötti nézők. A kicsikről sem feledkeznek meg, júniusban is műsorra tűzték a Tündérek tenyerén című babaelőadást.
Idén is megszervezi az Aranykulcs nappali mesetáborát a Tipe Tupa Egyesület a 6–12 éves királylányok és királyfiak számára. Július 12–16. között a Pimasz kamasz táborba a tinédzsereket várják.
A kőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola hatodik osztályos tanulója, Kövér Beatrix szeret verset, mesét mondani, a magyar mellett a földrajz, a biológia és a zene is a kedvenc tantárgyai közé tartozik. Idén a Nagygalambfalvi Általános Iskola által 19. alkalommal meghirdetett, Fától fáig, verstől versig című online szavalóversenyen dicséretben részesült.
Még ezen a nyáron elkezdődhetnek a több éve elhanyagolt állapotban levő állomási tó felújítási munkálatai Sepsiszentgyörgyön - jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester.
Magyarország számára is jó hír, hogy Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere komoly eredményeket ért el, amióta átvette a tárca vezetését - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán, miután hivatalában fogadta Tánczos Barnát.
Egy személynek lett pozitív a koronavírustesztje a kulturális minisztérium által Bukarestben és Kolozsváron szervezett négy tesztelőadás résztvevői közül - közölte csütörtökön a tárcavezető.
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáról döntött a Brassói Bíróság.