Két kiskorút gyanúsítanak a csütörtöki konstancai tűzeset előidézésével, amelyben egy tömbház szinte valamennyi lakrésze és több autó is megrongálódott. Az egyik gyereket őrizetbe vették.
Kártérítést ítélt meg a bukaresti táblabíróság Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének abban a rágalmazási perben, amelyet a volt európai parlamenti képviselő többek között egykori román titkosszolgálati vezetők ellen indított, akik magyar kémnek nevezték egy televíziós műsorban - közölte csütörtökön az EMNT elnökének sajtóirodája.
A koronavírus omikron variánsa ádáz tempóban terjed, oltóanyagaink csak részben hatékonyak ellene, a helyzetet az is súlyosbítja, hogy az uniós tagállamok egészségügyi rendszerei túl vannak terhelve főként az oltatlanok miatt - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen.
Utcára vonulnak és sztrájkőrséget tartanak a kormány és a prefektúrák épülete előtt hétfőn a pedagógusok tiltakozásul amiatt, hogy a kormány 2022-ben is befagyasztja az oktatásban dolgozók bérét.
Romániában vélhetően januárban kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni oltása - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az országos oltási kampány koordinátora.
Minőségi idő eltöltésére, élményekkel gazdagodásra alkalmas az a vadonatúj gumikerekű kisvonat, amely a Vadon Egyesület új szerzeménye, karácsonyi ajándéka Sepsiszentgyörgynek, és amelyet tegnap sajtótájékoztatón adtak át.
Mint ismeretes, antigén gyorsteszt is elegendő ahhoz, hogy beléphessünk bizonyos helyekre, ahol kötelező a zöldigazolvány. Sokan azonban félreértették a rendelkezést, és voltak, akik a nyál alapú tesztet használták volna, ezeket azonban nem fogadják el. Antigén gyorstesztelést is csak akkreditált laboratórium vagy egészségügyi intézmény végezhet.
Szerdai rendes ülésén a Kovászna Megyei Tanács elfogadta a megye fejlesztési stratégiáját a 2021–2030. közötti időszakra. A XIX. század végén ügyködő háromszéki főispánról, Potsa Józsefről elnevezett fejlesztési tervet a megyevezetés a Babeș-Bolyai Egyetem oktatóival dolgozta ki.
Kedden folytatta az angyaljárást a Salvatore Egyesület Erdővidéken és Sepsiszéken, szerdán pedig a kézdi-orbaiszéki települések következtek. Ezer kilogramm alapélelmiszer, rengeteg kilométer, 3 gyermekotthon, 450 rászoruló család – számokban így néz ki az idei akció.
A hazai egészségügyi rendszerre még nem igazán jellemző a fogyatékkal élők lelki egészségére odafigyelni, ebben is a Diakónia Keresztyén Alapítvány a jégtörők közé tartozik. Szerdán az Írisz Ház munkaközössége a svájci HEKS segélyszervezet által finanszírozott pályázat keretében, Megszakadt valóság címmel rendezett online konferenciát a témában.
Azok számára, akiknek a Csomád-hegység és Bálványos vidéke ismerős és azoknak is, akiknek egyáltalán nem az, bizonyosan kellemes perceket szerez az Őrzők nyomában című természetfilm, amelyet a Rec-cont cég munkaközössége a Vinca Minor Egyesület megbízásából készített a Csomád–Bálványos védett terület megőrzését célzó előírások gyakorlatba ültetése című projekt keretében.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Nemrég harmadik alkalommal rendezték meg Csíkszeredában az országos rövidpályás úszóbajnokságot, ahol rajtkőre állt a sepsiszentgyörgyi Ciprian SK sportolója, Barabás András is. A Csíki Csobbanóban megtartott viadalon a megyeszékhelyi úszótehetség öt számban ugrott medencébe, és három döntőt úszva négy egyéni rekordot jegyzett.
Utoljára lép pályára az idei esztendőben a Sepsi OSK labdarúgócsapata, Cristiano Bergodi legénysége hazai környezetben a FCSB együttesét fogadja vasárnap este az 1. Liga 21. fordulójában.
Nem tudta borítani a papírformát török ellenfelével szemben a Sepsi-SIC, amely nagyarányú vereséget szenvedett az Orman Genclik együttesétől a női kosárlabda Európa-kupa rájátszásának első körében. A zöld-fehér mezes együttes rendkívül nehéz helyzetbe került a jövő heti ankarai visszavágó előtt, ahol óriási csodára lenne szükségük a 28 pontos hátrány ledolgozására.
A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a Love to Dance egyesület táncosai hét első, két második, egy harmadik díjjal és két különdíjjal tértek haza a bukaresti „Bonito Dance” nemzetközi táncversenyről.