Keddi sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arról is beszélt, hogyan képzeli el a kommunizmus múzeumát, melyre a város már magáénak tudhat egy 9 és fél millió eurós, célirányos uniós támogatást, pontosabban az Országos Helyreállítási Program keretéből.
Örvendetes módon visszhangra talált az Amőba Alapítvány felhívása, mellyel alkotó kisközösségek létrehozására biztatta a háromszéki, illetve egész Székelyföld lakosságát, hogy oldott találkozásokon, a hagyományokra támaszkodva értéket hozzanak létre. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által támogatott A szakkör elnevezésű program keretében 14 csoport, kisközösség jött létre, ebből 13 Kovászna megyében.
Hat hónap letöltendő és további hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Írországban egy idős nőt, amiért több alkalommal nem tett eleget a koronavírus-járvány miatt elrendelt maszkviselési kötelezettségnek - adta hírül az Irish Mirror című ír napilap.
33 százalékos a koronavírus elleni átoltottsági arány a jogosult lakosság körében - tájékoztatott kedden Kovászna megyei prefektúra. Az adatok alapján Kovászna megye továbbra is az országos rangsor utolsó előtti helyén áll, csak Suceava megyében igényelték kevesebben a vakcinát.
Kovászna megyében mindössze négy tanintézmény döntött úgy, hogy órarend szerint tart oktatást december 23-án, csütörtökön - közölte a tanfelügyelőség.
Halálos közúti balesetet szenvedett egy 41 éves, Kovászna megyei férfi szerda reggel a 12-es országúton Tusnád és Csíkkozmás között. A járművezető árokba borult autójával, amelyet még sikerült elhagynia, azonban elgázolta egy másik, arra járó személygépkocsi.
A négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében - közölte a Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Vezetőinek Állandó Értekezlete szerdán az MTI-vel.
A legutóbbi tájékoztatás óta 851 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 44.310 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Műszaki problémák miatt felfüggesztették az igénylők dokumentumainak feltöltését a fotovoltaikus zöld ház program keretében létrehozott platformra - közölte szerdán a programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
Őrizetbe vettek a korrupcióellenes ügyészek két egészségügyi asszisztenst, akik a gyanú szerint egy mangaliai oltóközpontban több mint 100 személynek állítottak ki pénz ellenében oltási igazolványt, anélkül, hogy az illetőknek beadták volna a vakcinát.
Egy új kutatás szerint vannak olyan slágerek, amik frusztrációt okozhatnak a volán mögött ülőknél, és azt is elmagyarázza, hogy miért.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
Az igazság kiderítése és az 1989. decemberi "borzalmak" felelőseinek megbüntetése a romániai igazságszolgáltatás "megbocsáthatatlan adóssága" - jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerdán, a román forradalom és szabadság győzelmének napja alkalmából.
Több mint félmilliárd fontot ítélt meg különböző támogatások és költségtérítések formájában a londoni felsőbíróság a dubaji uralkodó volt feleségének. Az összeget Mohamed bin Rasíd al-Maktúm dubaji emír köteles kifizetni Haja bint al-Husszein hercegnőnek, aki két gyermekükkel Londonban él.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat legfontosabb jövő évi beruházásai között szerepel a város terelőútjának megépítése - nyilatkozta Antal Árpád polgármester keddi sajtótájékoztatóján.
Izraelben a 60 év felettiek és az egészségügyi dolgozók megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját – jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök kedd este.
Bírósági mentesítésben részesült a korrupcióért korábban két alkalommal is letöltendő szabadságvesztésre ítélt Adrian Năstase volt miniszterelnök, aki ezáltal visszaszerezte választójogát, és ismét megválaszthatóvá vált.
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a törvénytervezetet, amelyik lehetővé teszi az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.
Az Európai Bizottság kilenc hónapos, azaz 270 napos kötelező elfogadási időszakot határozott meg a koronavírus elleni védettséget igazoló uniós igazolványok esetében az Európai Unión belüli utazásokra vonatkozóan - közölte a brüsszeli testület kedden.