A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház támogatásával nyitották meg Nagy Lajos fotóművész Lélekjelenlét című kiállítását a Kovászna városi Kádár László Képtárban pénteken. Február 28-ig látogatható az aktuális járványügyi szabályok szerint.
Péntek délután a Vigadó földszinti kiállítótermében mutatták be György Lehel Érintés című fotókiállítását a KreaKids és a KreaCo stúdiók szervezésében. A tárlat a Borosnyay Kamilla Elhelyezési Központ és a Pro Special Egyesület fiataljairól készült fotósorozatból szemléz, a felvételeken a gyerekek a rajzaik, festményeik alapján készült ruhakollekció darabjait viselik.
Háromszék két festőművész-óriásáról tartott a magyar kultúra napjához kapcsolódó vetített képes előadást Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész. Elsőként a Barabás Miklósról elhangzottakról számoltunk be olvasóinknak, ezúttal a Gyárfás Jenőre vonatkozó részt ismertetjük.
Egygólos vereséget szenvedett szombaton a Sepsi OSK az edzőváltáson átesett Aradi UTA vendégeként az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A Maros-parti együttes a háromszékiek ellen szakította meg október vége óta tartó nyeretlenségi sorozatát, ezzel pedig feljött a rangsor 8. helyére, megelőzve a 10. helyre visszaeső Sepsit.
Idénybeli hatodik győzelmét aratta a KSE, amely pénteken 19 pontot vert rá a szebb napokat is látott Kolozsvári Egyetemre a női kosárlabda élvonal alapszakaszának 18. fordulójában. A koronavírus sújtotta címvédő Sepsi-SIC nem lépett pályára, Alexandria elleni meccsét későbbi időpontra halasztották.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - vasárnap hetven éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket.
Pontosította szombaton az egészségügyi minisztérium a karantén- és az elkülönítés elrendelésének, valamint a karanténban vagy elkülönítésben lévő személyek betegszabadság-igazolásának szabályait.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint március végén aláírhatják a kormányközi megállapodást a Temesvár-Belgrád autópálya megépítéséről.
Medvetámadás történt Csíkszentgyörgyön, az állat megsebesített egy 69 éves férfit - adta hírül Facebook-oldalán a Hargita megyei tanács elnöke, Borboly Csaba.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Iaşi polgármestere, Mihai Chirica ellen két rendbéli okirat-hamisítás és köztisztséggel való visszaélésre való felbujtás miatt.
A magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazásra hivatkozva utasította el tavaly októberben Márki-Zay Péter fogadását nyolc erdélyi magyar önkormányzati vezető.
Profi küzdősporttá vált a párnacsatázás, az első hivatalos párnacsata bajnokságot január 29-én rendezték meg Floridában – írta a BBC.
Színvallásra szólította fel a kormányfőt pénteki online sajtótájékoztatóján az ellenzéki összefogás két politikusa azzal kapcsolatban, hogy szerintük egy "magyargyűlölő" román párt a Fidesz új szövetségese.
Megkezdődött a XXIV. téli olimpia pénteken Pekingben: a február 20-ig tartó játékokat hivatalosan Hszi Csin-ping kínai elnök nyitotta meg.
Először állítják ki Európában a világ egyik legtöbb példányban eladott könyvének, Antoine de Saint-Exupéry (1900-44) A kis herceg című művének kéziratát.
A romániai lakosság kétharmada (65,7 százalék) úgy gondolja, hogy a koronavírus-járványt a globális elit robbantotta ki, hogy ellenőrzése alatt tartsa a világ népességét; mindössze egyharmada (28,4 százalék) véli úgy, hogy a járvány természetes úton tört ki, az eddigi pandémiákhoz hasonlóan.