Kézdivásárhelyen elkezdődtek a jégkorong Román-kupa küzdelmei, a Háromszéki Ágyúsok csapata pénteken fordulatos meccsen, a győztes gólt fél perccel a mérkőzés vége előtt szerezve győzte le a Bukaresti Steauát.
Pár nap leforgása alatt kétszer is összecsapott egymással a Kézdivásárhelyi SE és a Szatmárnémeti VSK, a múlt keddi céhes városi találkozó (62–74) után vasárnap már a határ menti városban feszültek egymásnak. Az izgalmas, fordulatos mérkőzés ugyanazzal a végkifejlettel zárult.
Aki követi a híreket, az jól tudja, hogy az elmúlt decemberben töltötte be 30. születésnapját a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Hosszú vagy rövid időszak ez? Vegye ki-ki úgy, ahogy érzi, ám ha betekintünk hasonló szerveződések történtébe, rögtön kiderül, hogy nagyon kevés élte át ezt az időszakot megtorpanás, kimúlás nélkül.
Vasárnap este hálaadó ünnepi istentiszteletet tartottak Bibarcfalván abból az alkalomból, hogy befejeződött a református templom belső, északi falán található, 8x4 méteres, a Szent László-legendát ábrázoló falfestmény restaurálása.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Jó hírt közölt múlt heti sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester: március 28-án reggel újra megnyílik a városi uszoda.
Hétfőn kora délután ismét Bodvajban gyülekezett Erdővidék népe, hogy azon a helyen, ahol Gábor Áron a háromszéki önvédelmi harc első ágyúit öntette 1848–49-ben, leróhassa kegyeletét a szabadságharc hősei előtt.
A március 15-i városi rendezvények, illetve a kézdi- és orbaiszéki települések után a sepsiszéki vidéki eseményeket gyűjtöttük egy csokorba a teljesség igénye nélkül.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának keretén belül vasárnap délben-Uzonban adták át a helyi közösségnek a felújított 145 éves iskolaépületet. Az 1877-ben a református egyház által épített egykori Tatrangi Népiskola mindig is az oktatást szolgálta, ezután a község bölcsődéseinek és a Tatrangi Sándor Általános Iskola I–IV. osztályos diákjainak lesz második otthona.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Megtöltötték szombat délután a maksai Benke-kúria rendezvénytermét az Erdélyből érkezett lovas egyesületek képviselői és a lovakhoz kötődő szakemberek, hogy jelen legyenek a nemzetpolitikai államtitkárság által népszerűsített erdélyi lovas program elindításán.
Az orosz erők ismét megrongálták a csernobili atomerőművet és a közelében fekvő Szlavutics várost ellátó villamosvezetéket, nem sokkal azután, hogy ukrán szakemberek megjavították - közölte hétfőn az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat sajtószolgálata.
Ismeretlen eredetű drónt vagy repülőmodellt talált vasárnap a mezőn az erdélyi Szásztörpény (Tarpiu) közelében egy férfi - közölték a hírtelevíziók.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, az ország régióinak nagy részében többnyire hideg lesz, és csapadék is várható.
Október második felében tartja tisztújító kongresszusát a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) - jelentette be hétfőn az alakulat ügyvivő elnöke.
Március 14-től, hétfőtől új nyitvatartás szerint működnek a koronavírus elleni oltóközpontok Kovászna megyében. Érdeklődés hiányában, a továbbiakban egyik központban sem végeznek ingyenes tesztelést - közölte a prefektúra.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adatai szerint a januári 8,35 százalékról februárban 8,53 százalékra nőtt az éves infláció. A nem élelmiszer jellegű termékek 9,33 százalékkal, az élelmiszerek 8,84 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 6,08 százalékkal nőtt.