Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. március 15., 00:102022. március 15., 00:10
A márciusi ifjak 174 évvel ezelőtt eredetileg március 19-re szerveztek bankettet, abban bízva, hogy a József-napi vásárra érkezők közül sokan aláírják petíciójukat. A 13-ai bécsi forradalom híre azonban azonnali cselekvésre késztette őket, így röppent fel meg 15-én – ahogy híres költőnk, Petőfi írta – „a magyar szabadság első lélegzete”, a 12 pont és a Nemzeti dal.
Március 15-e akkor a bátor fiatalok napja volt. De mit jelent ma, 2022-ben nekünk, fiataloknak, akik végigszenvedtünk egy világjárványt, amely elvette tőlük a szórakozás, az ünneplés, az együttlét pillanatait? Most pedig rettegve figyeljük, mikor törhet ki egy háború, amely szintén elvehet bármit az életükből vagy akár az életünket is. Amikor ma reggel feltűzzük a kokárdát, azokra az őseinkre emlékezünk, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel, és a nemzeti függetlenségéért, a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméért emelték fel a szavukat.
A mai napon értük kell szót emelnünk, hiszen lehet, hogy a ma embere más eszközökkel küzd a közös jövőért, és pár héttel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy harcokat láthatunk az utcákon, de mégis megtörténik. Itt és most az utcáinkon még nem harcolunk, csak közösségi jogainkat követeljük folyton. Szabadok kellene legyünk, de nem vagyunk azok. Meg akarják mondani, mit nézzünk, mit olvassunk, a hatalom dönti el, ki a bűnös, és ki nem, ők mondják meg, hogy kimehetünk-e az utcára vagy sem.
Ünneplünk. De mit is? Persze, hőseinket, igen, ezt talán már mind tudjuk. De a kérdés az, hogy nekünk, fiataloknak mit kellene ünnepelnünk? Hogy nem találjuk az utat? Hogy nem tudjuk, lesz-e jövőnk? Lehet, hogy sokaknak meglepő, amit írok, de tudni kell, hogy a legnagyobb harc, amit megvívnak a mai fiatalok, az önmagukkal szemben zajlik, és a tét az, hogy feladják-e.
Ifjútársam, ha úgy érzed, mi, fiatalok mindent megtettünk azért, hogy együtt jobb legyen, hogy nem fordultunk egymást ellen, akkor ünnepelhetünk, koszorúzhatunk, és feltűzhetjük a nemzeti kokárdát, lobogtathatjuk a zászlókat. Büszkén, tiszta szívvel – de persze csak akkor, ha úgy érzed.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!