FRISSÍTVE: Ismeretlen eredetű drónt talált a mezőn egy Beszterce-Naszód megyei férfi

Ismeretlen eredetű drónt vagy repülőmodellt talált vasárnap a mezőn az erdélyi Szásztörpény (Tarpiu) közelében egy férfi - közölték a hírtelevíziók.

Székely Hírmondó

2022. március 14., 15:422022. március 14., 15:42

Az Antena 1 televízió közlése szerint a férfi szántani ment a mezőre az erdélyi Besztercétől légvonalban alig tíz kilométerre fekvő település határába, amikor a bokrok között felakadva megtalálta a repülőmodellt, amely ejtőernyőhöz volt erősítve. A férfi a szántás után magához vette és hazavitte a kisrepülőt. Ezután értesítette a rendőrséget, amely immár a háza mellett vette szemügyre a repülőmodellnek kinéző tárgyat.

Beszterce-Naszód megye rendőrsége hétfőn közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indított bejelentetlen repülés ügyében. A rendőrség által közölt képeken egy mintegy kétméteres fesztávú, első légcsavaros repülőmodell látható.

Nagydemeter község - melyhez Szásztörpény is tartozik - polgármestere a Bistriteanul.ro portálnak elmondta: a repülő tárgyat a rendőrség, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és a román hadsereg szakemberei vizsgálták meg, mielőtt elszállították volna.

Az Antena 1 televízió azt közölte, hogy a repülőmodell nagyon hasonlít az egykori Szovjetunióban gyártott Orlan 10 katonai drónhoz, melyet felderítésre használnak. A drónt a román-ukrán határtól légvonalban mintegy 60 kilométerre találták meg.

Az ügyet a Kolozsvári Táblabíróság melletti ügyészségnek adták át.

A Beszterce-Naszód megyében talált lezuhant drón egy régi kutatódrón volt, és nem volt robbanóanyag a fedélzetén - mondta hétfő este a Digi24-nek adott interjúban a védelmi miniszter.

"Nem egy nagyon nagy drónról van szó, ez egy játékdrón, szárnyfesztávja valamivel több, mint egy méter. Kutató-hírszerző drón, beazonosították a típusát, nem volt rajta robbanóanyag. A drón Havasrekettyén zuhant le, a gyerekek hozták le a faluba, nem veszélyes. Szovjet gyártmány, és jelenleg nincs katonai tulajdonban, 1989 óta nem használják" - mondta Vasile Dîncu.

Arról is beszámolt, hogy a drónról beszélt az ukrán illetékesekkel, akik megpróbálják beazonosítani az eszköz felszállásának helyét. "Egyértelmű, hogy az ő területükről érkezett", ugyanis a drón repülési idő autonómiája "nem túl nagy" - fogalmazott a miniszter.

Dîncu felhívta a figyelmet, hogy az orosz propaganda része, hogy az Ukrajnával szomszédos országok lakosságát próbálják letéríteni a szolidaritás útjáról, álhíreket terjesztve.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés