
Jó hírt közölt múlt heti sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester: március 28-án reggel újra megnyílik a városi uszoda.
2022. március 15., 00:062022. március 15., 00:06
Abból a meggondolásból döntött így a város, az uszoda tervbe vett felújítását is elhalasztva, hogy a több szabadidős létesítményt, köztük az uszodát is fenntartó Rekreatív Rt. a februári 480 ezer gázszámláját követően kapott egy 361 ezer lejes sztornószámlát is az állam által plafonált energiaáraknak köszönhetően. Ezzel a lényegében negyedrésznyi költségrészesedéssel – és mivel a járvány lecsengésével most már lehetséges teljes kihasználással üzemelni a létesítményt –, be meri vállalni a város a működtetést (bár így is jelentős veszteséggel), mutatott rá a polgármester.
– Úgy éreztük, hogy az embe-rek azt akarják, hogy újranyíljon az uszoda. Egy 300 ezer lejes hiány túl sok lett volna, de a 100 ezer lejes hiánnyal már meg tudunk birkózni, mert már egyébként is támogatjuk minden uszodába járó lakos belépőjegyét – nyilatkozta Antal Árpád.
Ugyanakkor számítván arra, hogy a Sapientia EMTE által épített tanuszoda jövő év őszéig készen lesz, hiszen a munkálatok elég jó ütemben folynak, annak megnyitásáig elhalasztják az uszoda norvég alapokból tervbe vett felújítását. A sokak által hiányolt létesítmény tavaly november óta van bezárva.
Másik jó hírt is tartogatott Antal Árpád: a város 3600 nagycsoportos és elemi osztályokba járó gyermeke örvendhet annak, hogy újaidul az önkormányzat Bevezetés a sportba című programja, ezt tanácshatározattal erősítik meg a jövő héten. Még nincs eldöntve, hogy március 21-ével vagy 28-ával kezdődően, de az biztos, hogy egy héten egyszer jégkorongozni vagy úszni járhatnak a gyermekek, illetve lesz mozgásfejlesztés, gyógytorna is. Miután a jégpálya bezár, a Sespi Arénában folytatódik a gyermekek számára a mozgásprogram.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!