A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke szerint a teljes kormányt le kellene cserélni. Cătălin Drulă ezt a parlament épületében nyilatkozta hétfőn a sajtónak, bírálva többek közt a pénzügyi, az energiaügyi, munkaügyi, egészségügyi, oktatási és a gazdasági minisztert is.
Egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok körében 90,8 százalékos a Fidesz-KDNP jelöltlista támogatottsága.
Áprilisban szervezi meg a környezetvédelmi minisztérium a Kitakarítjuk Romániát elnevezésű kampányt, amelynek keretében az erdők, a vízpartok megtisztítására, az elektronikai hulladék begyűjtésére, valamint a városok és községek közterületeinek kitakarítására is sor kerül - jelentette be hétfőn Tánczos Barna miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2236 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 18 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 254-en újrafertőződött betegek - közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium.
Hatmillió gyermek van közvetlen veszélyben Ukrajnában, tekintettel a kórházak és iskolák elleni támadásokra - közölte hétfőre virradóra a Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) nevű nemzetközi segélyszervezet.
Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép hétfőn a dél-kínai Kuanghszi tartományban, a fedélzetén 133 utassal - jelentette több kínai állami sajtóforrás.
Felmelegszik az idő a következő két hétben, helyenként 17-18 Celsius-fokos nappali csúcshőmérséklet várható, de csapadékkal is számolni kell, főleg március 28-a után - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 21-e és április 3-a közötti időszakra szóló előrejelzéséből.
Az amerikai kormány vasárnap cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Joe Biden amerikai elnök a következő napokban esedékes európai útja során Ukrajnába látogatna.
Oroszország már majdnem minden háborús bűnt elkövetett ukrajnai háborújában, amelyet az emberiség valaha megtapasztalt, a helyzet az országban napról-napra súlyosabb – jelentette ki az ukrán miniszterelnök európai és euro-atlanti integrációért felelős helyettese vasárnap a Sky News brit hírtévének nyilatkozva.
Peking semmilyen katonai segítséget nem nyújt Oroszországnak ukrajnai háborújához, az ezzel ellentétes értelmű információk hamisak – jelentette ki Kína washingtoni nagykövete vasárnap a CBS tévének adott interjújában.
Az orosz-ukrán háború kezdetétől több mint félmillió ukrán állampolgár érkezett Romániába - közölte hétfőn a határrendészet.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ebből finanszírozza az ukrajnai háborút - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Boris Johnson brit miniszterelnök.
Többtucatnyian tüntettek vasárnap este Bukarestben az ukrajnai háború ellen.
A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön az - emlékezetbe fekete márciusként beivódott - 1990-es véres román-magyar összecsapást idézték fel vasárnap délután a település temetőjében tavaly állított emlékműnél.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es világbajnoki idény idei első futamát, a Bahreini Nagydíjat vasárnap Szahírban.
Megtámadták szombat este a mamaiai 110-es Kommunikációs és Informatikai Központban őrszolgálatot teljesítő katonát - tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Egy fiatal férfinek mindenét ellopták, így hajléktalanszállóra került, ám nem maradhat ott sokáig, hiszen nem sepsiszentgyörgyi lakos – tudtuk meg Székely Róberttől, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetőjétől, akit más témák kapcsán is kérdeztünk.
Februárban Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala új pályázati lehetőséget hirdetett meg civil szervezetek, más jogi személyek számára: a kulturális, ifjúsági és sportpályázatok mellett testi-lelki egészségmegőrző és prevenciós programokra, közösségépítő tevékenységekre is lehetett támogatási igénylést benyújtani.