Európába érkezik Joe Biden, de Ukrajnába nem látogat el

Az amerikai kormány vasárnap cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Joe Biden amerikai elnök a következő napokban esedékes európai útja során Ukrajnába látogatna.

Székely Hírmondó

2022. március 21., 11:542022. március 21., 11:54

Az amerikai kormány vasárnap cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Joe Biden amerikai elnök a következő napokban esedékes európai útja során Ukrajnába látogatna.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője közölte: Biden utazásának középpontjában az áll majd, hogy támogatást gyűjtsön a világban az ukrán nép javára és Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborúja ellen. Ukrajnai utazás nincs tervbe véve – írta.

Psaki később megerősítette, hogy Biden a brüsszeli találkozóit követően pénteken Lengyelországba látogat.

Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szintén azt mondta a CNN amerikai televíziónak, nincs tudomása arról, hogy megbeszéléseket folytatnának egy esetleges ukrajnai látogatásról.

Az amerikai kormány korábban figyelmeztetést adott ki állampolgárainak, hogy ne látogassanak Ukrajnába, mivel az háborúban álló ország.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Biden szerdán Európába utazik. Ez lesz a harmadik útja oda, mióta 2021 januárjában hivatalba lépett. Csütörtökön Brüsszelben a NATO, az Európai Unió és a legfejlettebb ipari országok alkotta G7-ek rendkívüli csúcstalálkozóján vesz részt.

Biden másnap Varsóba utazik, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Andrzej Duda elnökkel – közölte Psaki. Hozzátette: az amerikai elnök megvitatja majd, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel és partnereivel együtt miképpen reagáljon arra a humanitárius és emberi jogi válságra, amelyet Oroszország Ukrajna elleni “indokolatlan és nem kiprovokált háborúja okozott”.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés