A koszovói kormány azzal vádolja Szerbiát, hogy feszültséget és bizonytalanságot akar kelteni Koszovóban azzal, hogy a helyi szerbeket útlezárások felállítására buzdítja, míg Szerbia szerint a koszovóiak keltenek feszültséget azzal, hogy a szerb kisebbség jogait csorbítják.
Románia továbbra is megvédi kisebbségei jogait és érdekeit, és egy minél befogadóbb és toleránsabb társadalom kiépítésére törekszik - jelentette ki Klaus Iohannis államfő vasárnap.
Szombat hajnalban 4 óra körül értesítették a baróti rendőrséget a 112-es segélyhívón, hogy Bardocon, a 42-es és a 41-es községi utak kereszteződésénél áldozatokkal járó közúti baleset történt.
1–1-es döntetlent ért el a veretlen Sepsi OSK az eddig még gólt sem szerző Petrolul Ploiești vendégeként az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. Mindkét találat szöglet után született, azonban a szentgyörgyiek kihagytak egy büntetőt.
A kézdivásárhelyi Kozman Krisztával és Bara-Németh Beátával felálló romániai U18-as női kosárlabdaválogatott győzelemmel kezdte a korosztályos B-divíziós Európa-bajnokságot, a lányok 57–43 arányban nyertek Ausztria ellen. Ma 16 órától Dánia lesz az ellenfél.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Még voltak, és valószínűleg ezután is lesznek gumicsizmás Illés-napok: de amíg a vihar nem okoz gondot, addig esőben is tart a mulatozás – fejtették ki összegzésképpen lapunk érdeklődésére az illyefalvi napok szervezői vasárnap délután.
A hétvégén hatvannál is több felsőrákosi férfi állt neki kalákában, hogy megjavítsa a helyi iskola épületét, amelyen – a mindenkori baróti önkormányzat ígéretei ellenére – immár évek óta a leromlás egyre szembetűnőbb jelei mutatkoztak.
Az Anghel Saligny-program kereténben Réty község három olyan pályázatot nyert meg, amelyek összértéke 35,5 millió lejre rúg – számolt be az örömhírről Dombora Lehel Lajos polgármester.
Zabolára utazik a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Szentimrei 100 nevet viselő kültéri kiállítása, mely tavaly jött létre a jeles néprajzkutató születésének 100. évfordulója alkalmából, és eddig csak Sepsiszentgyörgyön volt megtekinthető.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Román Színházi Szövetség (UNITER) gáláján. A sepsiszentgyörgyi születésű színművész a Kolozsvári Állami Magyar Színház Cseresznyéskert című előadásában (rendező: Yuri Kordonsky) nyújtott alakításáért – Lopahin megformálójaként – részesült elismerésben. A díjról és a szerepről az István, a király székelyföldi nagyprodukció workshopja szünetében beszélgettünk a színésszael.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Szombaton és vasárnap a Prima Sportegyesület bázisán tartották meg az idei Bardoc községi napokat, melyet igazi örömünnepként éltek meg a mulatozásra szomjazó helybéliek.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.
Hétfő reggelig másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztás alatt áll heves esőzések miatt több megye Moldva keleti, Erdély délkeleti, Muntenia és Dobrudzsa északi részében, illetve a Kárpát-kanyar térsége is - tájékoztatott vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Petre Daea mezőgazdasági miniszter arra számít, hogy idén drágább lesz a kenyér, mivel minden termelési költség magasabb lett, beleértve a búza termesztését is.
Harmadfokú (piros jelzésű) riasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) fokozott légköri instabilitás és erős szél miatt Krassó-Szörény, Temes, Arad és Bihar megyére.