Parttalan oktatás

A tetéződő és sok kérdést felvető pedagógusi vizsgáztatások azon felül, hogy jó néhányan szerencséseknek mondhatják magukat, egy dologra rávilágítanak szerintem: arra, hogy nem csupán az oktatás minőségével van baj, hanem a pedagógusképzés is akadozik.

Évente megismétlődő roham indul az üres állások megszerzéséért, s amennyien örülhetnek az eredménylistát nézegetve, legalább annyian búslakodnak a lista előtt. Pedagógushiány van, és az lesz még inkább, mondják sokan, s talán igazuk is van.

A miniszter legutóbbi megszólalása is arra utal, hogy jövőben, ha sikerül az újabb „korszerűsítő” lépést megtenni, még több pedagógusra lesz szükség. Azt is hallani, hogy nagyon jól oktató, kiváló felkészültségű pedagógusok is a meghúzott vonal alatt maradnak, nem érik el a célt: a hetes osztályzatot. Arra is akad példa, hogy a frissen végzett, a felső iskolát szép sikerrel záró ifjú tanár- és tanítójelölt, közvetlenül az államvizsga után, e közbeeső számonkérésen elmarad a kért szinttől. Tantárgyak neve kavarog a tömegben, mindenki tudni véli, hogy hány meg hány betöltetlen hely vár az elfoglalóra, s gyakori jelenség, hogy szinte ugyanazok az űrök maradnak hézagosan.

Látva a közleményt, elámul az ember: honnan származik a sok töredékóra, miért jó az, ha egy pedagógus két-három, sőt, ennél is több tanintézetben tudja „összekaparni” a szükséges óraszámot? Elképzelhető, miben és mennyire számíthatnak egy olyan, egyébként lelkes kollégára iskolai teendők elvégzésében, aki néhány órában itt, pár órában máshol áll helyt, nem is beszélve arról, ha több települést kell „begyalogolnia”?

Engedtessék meg nekem, hogy elmondjak egy meggyőző példát. Néhai Harkó Jóska bácsi, a kiváló tanár mesélte: az egyik találkozón volt diákja elismerően szólt arról, hogy milyen nagyszerűen megtanította nekik a földrajzot, ma is abból él. Elcsodálkozott a volt diák, amikor a tanár úr nevetve kifejtette, hogy ő nem is földrajzos, hanem történész, s meggyőződéssel állította, hogy a más szakot esetleg kényszerből oktató sokszor eredményesebben tanítja azt a tárgyat, amelyet az egyetemen nem is tanult főszakként. Mert komolyabban felkészül azokra az órákra. Innen adódnak a kérdések: Miért nincs két- vagy többszakos képzés? Ha az orvosin és teológián hat évet járnak, miért nem lehet ezt a pedagógusképzésben is megtenni?