Közvitát kezdeményez a parlament az iskolai szexuális felvilágosításról szóló törvény kapcsán. A bölcs képviselők úgy vélik, hogy „a szülők írásos engedélyére” van szükség ahhoz, hogy ebben az országban, ahol az afrikai statisztikákra emlékeztet a kiskorú anyák száma, ahol a terhességmegszakítások számával Európa-bajnokok vagyunk, szexuális felvilágosítást tartsanak.
A nőnap tiszteletére váratlan fordulatokban bővelkedő, humoros jelenetekből összeállított műsorral lepte meg szombat este a falu lakosságát a komollói nőszövetség.
Március 14-én, kedden 18 órakor nyílik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban az a miskolci vándorkiállítás, amely Szász Endre válogatott műveit mutatja be az erdélyi közönségnek.
Az erdővidéki Bibarcfalván vasárnap ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az istentiszteletet követően megkoszorúzták a templomkertben található hősi emlékműveket.
A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része.
Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett hétfőn a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.
Mindenre figyel ez a kislány. Azt mondják okos orvosok, hogy sokkal nagyobb a felfogó, elraktározó képességük, mint a felnőtteknek.
A március 11-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajló első Dinamit-konferencia egyaránt hasznos nap volt mind a pályaválasztás előtt álló, mind a vállalkozásban gondolkodó vagy projekteket tervező, abban dolgozó fiatalok számára.
A vendéglátós szakma minden év elején, március idusán feszülten várja, hogy megjelenjen a vörös könyv, a Michelin gumigyár által 1900-ban útjára bocsátott étteremkalauz, mely minden hibája és esetlegessége ellenére az éttermek világában nemzetközi szinten az első számú referencia, amit eddig egyetlen szakmai folyóiratnak vagy professzionális közösségnek sem sikerült háttérbe szorítani.
Kedvező hétvégéjük volt a kézdivásárhelyi női kosarasoknak, ugyanis mind a felnőtt másodosztályban, mind az U18-as pontvadászatban győzelemmel hagyták el a játékteret az idegenbeli mérkőzéseken. A sepsiszentgyörgyi U18-as csapat viszont hajtott fejet Kolozsváron.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Húsz másodperccel a lefújás előtt még döntetlenre állt a Sepsi FC Resicabányán, a végére mégis kétgólos vereséget szenvedett a Muncitorultól a teremlabdarúgó alapszakasz utolsóelőtti, 21. fordulójának vasárnapi játéknapján. A vereség ellenére a sepsiszentgyörgyiek őrzik rájátszást érő nyolcadik helyüket a rangsorban, a papírforma alapján az utolsó fordulót követően is megtarthatják azt.
Aranyéremért utazott Belgrádba, aranyéremmel tért haza Márton Anita a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságról. A női súlylökés döntőjét olyan magabiztosan nyerte, hogy vetélytársai gyakorlatilag bele sem szólhattak, hiszen a magyar hölgy minden érvényes dobása (lökése) nagyobb, hosszabb a második helyezetténél.
A Középajtai Közbirtokosság 2000-ben alakult az 1/2000 számú törvény 28. paragrafusa alapján, 1480 ha területtel gazdálkodva. Tagjai fizikai és jogi személyek, és működését a Romániában érvényes törvények és a statútum szabályozza. Ilyen értelemben tagnak számítanak mindazon jogi vagy fizikai személyek, akiknek tulajdonjoguk volt a megalapításkor, vagy örökösödés útján erdőterülethez jutnak.
Minden kisgyerek tehetséges, ügyes valamiben, vannak azonban, akik nem is rejtik ezt véka alá, és szívesen részt vesznek különféle megmérettetéseken, amelyeken kipróbálhatják tudásukat, összemérhetik képességeiket a többiekével. Ozsdola tehetségei közül most három tanulót mutatunk be, akikre méltán lehet büszke a község.
Óriási örömben volt részük nemrég azoknak az ozsdolai gyerekeknek, akik még a Hangyaboly óvoda Süni nagycsoportjának tagjainként, Balázs Melinda óvónő vezetésével pályáztak sikerrel a Csöppnyi családkalandok meseíró- és illusztráló verseny második kiadásán.
Minden közösségnek vannak értékei, amelyeket nem csak meg kell őrizni, de másokkal is meg kell ismertetni, használni kell őket, élni kell velük, hogy ezek a jövő nemzedékek számára is hozzáférhetők maradjanak.