Kovászna megye 2016-ban közel tízmillió eurót fektetett útjavítási és korszerűsítési munkálatokba, ezek egy részét idén tavasszal fejezik be.
Új autóbuszjárat indul Szacsva és Sepsiszentgyörgy között, az útvonalengedély odaítélésének engedélyezését februári soros ülésén hagyta jóvá a megyei önkormányzat. Várhatóan áprilistól indul a napi egy járat, Egerpatak, a Rétyi-tó, Réty központja, Komolló, Szépmező érintésével.
A Gál Lajos Futókör hagyományos emlékfutásával szombaton kezdődött a március 15-i ünnepségsorozat Sepsiszentgyörgyön. A megyeszékhely idén is több napon keresztül rendezvényekkel emlékezik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire.
Lapunkat arról értesítették, hogy a sepsiszentgyörgyi Vadász utcában lévő, a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő korcsolyapályát múlt héten megrongálták: számos rézelemet loptak el belőle.
A költségvetés-kiegyensúlyozásnak az a szerepe, hogy olyan helyre juttassunk több pénzt, ahol nagyobb szükség van rá – mondta el a negyedik megyeinfón Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke szerint a polgármesterek belátják, hogy szolidaritásra van szükség.
A Sepsiszentgyörgyön kerékpárt naponta használók abban bíznak, hogyha a polgármester „tényleg beáll közéjük”, akkor megoldódik a biciklisávok sorsa. Ami ugyanis ma van, az nagyjából használhatatlan.
Összeállt a bodvaji megemlékezés programja. Idén a kohónál tizedik alkalommal emlékeznek az 1848-49-es forradalom kitörésére. Az ünnepi műsor március 14-én, kedden 14 órakor kezdődik, a nagybaconi fúvósok toborzója után.
Pénteken az RMDSZ kovásznai szervezete és a Pro Csoma Sándor Egyesület szervezésében Márciusi láng néven szónokversenyt tartottak a fürdővárosi 9–12. osztályos diákok részére.
Hetente kétszer üríti a Gyulafehérvári Caritas az utcákra telepített ruha- és cipőgyűjtő konténereket. A jótékonysági szervezet munkatársai azt mondják: ha valaki nagyobb tételben adna általa már nem használt ruhaneműt, akár házhoz is kimennek utána.
A háromkötetes mű rendkívül részletesen taglalja a székelyek etnikai és szakmai eredetének kérdését, az erről zajló évszázados vitának rendkívül alapos ismertetése található meg benne.
Kedden 15–18 óra között szeretettel várnak kicsiket és nagyokat a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba, nemzeti ünnepünkre való közös készülődésre.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Megdolgozott a győzelemért az Academica Clinceni elleni kiszálláson a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely végül a csapatkapitány Hadnagy Attila duplájával nyerte meg II. liga 24. fordulójában rendezett mérkőzést.
A munkái üzenetek. Igényességről árulkodnak, nyugalmat árasztanak, és a megújulásra való képességről beszélnek. Vargyasi Melindáról inkább csak azok hallottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön, akik maguk is kézműveskednek, varrnak, szabnak, és összefutottak vele vagy ott, ahol tanít, vagy ahol tanul, netán vásárokban, ahol díszes kiegészítőit árulja, esetleg magánvállalkozásában, ahol megvarrja a nőknek álmaik egyedi alkalmi ruháját.
A kézdivásárhelyi Sporting Budo Karate Klub növendékei szombaton igencsak odatették a csontot a bodzavásári országos shito-ryu bajnokságon, amelyet 20. alkalommal rendeztek meg.
Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Czell Kálmán gyűjtő Tányérsapkák világa című egyéni kiállítása.
Két hónapos készülődés előzte meg a Mohos-fotóklub nőtagjainak fotóiból Opus címmel nyílt, a nőnapnak szentelt tárlatot, melyet csütörtökön nyitottak meg a szentgyörgyi Köntés-galériában.
Tegnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a március 15-e előtt tisztelgő ünnepi képzőművészeti kiállítás – ez a huszonnyolcadik kiadása.
A 65 évvel ezelőtt, 1952. március 13-án született Boér Géza folyamatosan készítette látleleteit a veszélyeztetett egyéni és közösségi létről, aztán arról a folyamatról, amely az erdélyi magyarság beolvasztását célozta, illetve kultúrájának elsorvasztását, valamint egy olyan társadalomról, amelyet leginkább a szabadság hiányával lehetne jellemezni.