A vendéglátós szakma minden év elején, március idusán feszülten várja, hogy megjelenjen a vörös könyv, a Michelin gumigyár által 1900-ban útjára bocsátott étteremkalauz, mely minden hibája és esetlegessége ellenére az éttermek világában nemzetközi szinten az első számú referencia, amit eddig egyetlen szakmai folyóiratnak vagy professzionális közösségnek sem sikerült háttérbe szorítani.
2017. március 14., 00:072017. március 14., 00:07
A vendéglátós szakma minden év elején, március idusán feszülten várja, hogy megjelenjen a vörös könyv, a Michelin gumigyár által 1900-ban útjára bocsátott étteremkalauz, mely minden hibája és esetlegessége ellenére az éttermek világában nemzetközi szinten az első számú referencia, amit eddig egyetlen szakmai folyóiratnak vagy professzionális közösségnek sem sikerült háttérbe szorítani. Mi, magyarok ismét páros csillagszámot mondhatunk magunkénak, sajnos nem azért, mert megkaptuk a hatodikat is, hanem azért, mert elveszítettünk egyet. A Tanti étterem, amely 2015-ben, negyedikként kapott csillagot, Pesti Istvánnak köszönhetően, elvesztette e státuszt, annak dacára, hogy a Pesti Istvánt nem sokkal a csillag elnyerése után váltó séf, Heiszler Olivér meg tudta őrizni tavaly a becses szimbólumot, mely egyébként inkább hasonlít virágra, mint csillagra. A mutatvány az új séfnek sajnálatos módon már nem sikerült.
Csillagos étterem maradt a Costes, mely elsőként nyerte el az áhított minősítést, megőrizte a csillagot az Onyx (annak dacára, hogy sztárjai, Szulló Szabina és az európai Bocuse D’Or bajnok Széll Tamás már nyáron felmondtak addigi munkáltatójuknak), a Borkonyha, a magyar michelin-csoda, melynek működtetői nem is törekedtek a csillag elnyerésére, mégis megkapták azt, valamint a Costes Downtown, a legendás Costes könnyedebb, bisztrós stílust képviselő kistestvére. (Érdemes megjegyezni, hogy a Costes vezetését 2015-ben átvette Palágyi Eszter, aki által vezetett étterem idén a Dining Guide értékelése szerint az Év étterme lett, a Costes korábbi séfje, Miguel Rocha Vieira azóta is a Costes Downtown csapatát koordinálja.)
Eggyel nőtt a Bib Gourmand éttermeink száma, a Laci!Konya! és a Petrus mellett beemelték a kiemelkedő ár/minőség arányt jelentő kategóriába a Fricskát is. Számunkra, magyar szívűek számára a legfontosabb üzenete ennek a megmérettetésnek, hogy az összes volt kommunista ország közül mi rendelkezünk a legtöbb csillaggal, a Kisantant államok pedig mondhatni fenn sincsenek a térképen. És ez bizony nem kis büszkeségre adhat okot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!