A rétyi fúvószenekar néhai karnagya, a szép emlékű Kelemen Antal által teremtett hagyománynak megfelelően, az elmúlt hétvégén fúvós hangszerektől visszhangzott Réty és Sepsiszentgyörgy központja. A pattogó indulók hallatára összesereglett nézősereg pedig mindkét helyszínen vastapssal jutalmazta a 26. nemzetközi fúvóstalálkozóra érkezett zenekarok, valamint a házigazda rétyiek fellépését.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) 26. vándortáborára készülve több turistaútvonal kijelöléséről döntött a Kovászna megyei tanács alárendeltségébe tartozó Természetvédelmi és Hegyimentő Szolgálat.
Lapunk szerkesztőségét több személy is felkereste, arra panaszkodva, hogy – bár nem tudják bizonyítani – biztosak abban, hogy meglopja őket a közköltséget begyűjtő és számlázó ügyintéző, aki több vizet „fizettet”, mint a valós fogyasztás.
Szombaton ismét ünnepre gyűltek az egerpataki Márk Péter leszármazottai, az immár 6. alkalommal megrendezett Márk családok vándortalálkozójának ezúttal Kommandó adott otthont, Kocsis Irén Márk-leszármazott jóvoltából.
Április elején lapunk arról számolt be, hogy reggeliben, a sepsiszentgyörgyi Sugás áruház közeli parkolóban lefilmeztek egy személyt, amint éppen az ott parkoló autókat iparkodott kinyitni. Az ügy fejleményeiről érdeklődtünk az illetékeseknél.
A hétvégén Erdőfüléből is medvetámadást jelentettek. Román Richárdnak, a baróti magánerdészet székelyszáldobosi erdészének fényképes Facebook-bejegyzéséből az derült ki, hogy a medve egy fafeldolgozó üzem udvarán bezárt állatokra rontott rá, miután betörte az épület ablakát.
A háromszéki turisztikai vállalkozók jól tennék, ha felvennék a kapcsolatot svájci ügynökségekkel, és rajtuk keresztül hirdetnék ezt a gyönyörű vidéket – hangzott el pénteken este Sepsibükszádon, a luzerni turisztikai szakos egyetemisták egyhetes táborának végén.
Kitörő sikert aratott a Neversea Fesztivál, amelynek első napján 47 ezer résztvevő ismerkedett a Fekete-tenger partján létrehozott mesevilággal.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
Negyedik alkalommal szervezte meg Baróton Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetemet és tábort.
Szombaton a Szent Anna-tónál bonyolították le az országos tereptriatlon-bajnokság 3. szakaszát, az XSALT Triatlon (Xterra Saint Ana Lake Triatlon) versenyt a tusnádfürdői Adventure Egyesület szervezte, partnerségben az Extrém Sportok Klubjával.
A labdarúgó I. liga hétvégi rajtjára készülő Sepsi OSK 3-1-re legyőzte a II. ligás Nagyszebent a két csapat szombat déli felkészülési mérkőzésén, a sepsiszentgyörgyi MSK-stadionban. Pénteken kiderült, hogy a piros-fehérek a tavalyi bajnok, Astra ellen kezdik meg első élvonalbeli idényüket, vasárnap 18.30-tól Giurgiuban. Addig viszont még egy utolsó felkészülési meccs vár a mieinkre, kedden 17 órától Afumați ellenében.