
Kitörő sikert aratott a Neversea Fesztivál, amelynek első napján 47 ezer résztvevő ismerkedett a Fekete-tenger partján létrehozott mesevilággal.
2017. július 10., 00:192017. július 10., 00:19
Kitörő sikert aratott a Neversea Fesztivál, amelynek első napján 47 ezer résztvevő ismerkedett a Fekete-tenger partján létrehozott mesevilággal.
Az idei Neversea fesztivált tűzijátékkal nyitották a szervezők, majd a nagyszínpadi műsort Sam Feldt, Ella Eyre, Rita Ora, Lost Frequencies, Danny Avila, Tiesto és Tujamo indította. A fesztivál első napján több mint 30 fellépő zenélt, többek között olyan közismert nevek, mint Wilkinson, Zeds Dead, Sasha, Mazde vagy Soichi Terada.
Az előadókat lenyűgözte a színpadok előtt levő óriási tömeg: az idei nyár egyik legnagyobb slágerét játszó Sam Feldt, aki először lépett fel az országban, a koncert után rögtön a jövő évi Neversea-n való részvételéről nyilatkozott. Ella Eyre ismét elrabolta a rajongók szívét, Rita Ora pedig, aki szintén először koncertezett Romániában, a közönséget megpillantva nagy örömének, meglepettségének és elégedettségének adott hangot. Az elektronikus zene élő legendája, Tiesto több tízezer rajongót vonzott a fesztivál nagyszínpada, a The Gateway elé, a Lost Frequencies és Tujamo kitartó közönsége pedig egy varázslatos napfelkeltét láthatott a pirkadatig tartó koncert alatt. Utóbbi a kétórás show-t követően azt nyilatkozta, nagyon élvezi a romániai közönség szeretetét és már most nagyon várja az újbóli találkozást az UNTOLD fesztiválon.
– Minden fellépésem előtt tudom, hogy sikeres lesz, mégis, amikor itt a színpadra lépek, minden elvárásomat túlszárnyalja a tomboló közönség. Ennél a tökéletes harmóniánál, ami a színpad és a közönség között van, többet nem is kívánhat egy előadó” – nyilatkozta. A Tujamo- és Danny Avila-koncerteket az érdeklődők élőben is követhették a Neversea hivatalos Facebook-oldalán.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!