Ismét Dragnea a ludas?

Székely Hírmondó

2017. július 10., 00:182017. július 10., 00:18

Liviu Dragneának, a PSD elnökének üzleti kapcsolatairól és vagyonáról tényfeltáró cikkeket közlő két ellenzéki hírportálnál végzett ellenőrzéseket az adóhatóság, amit központi médiaszervezetek hatósági megfélemlítési akciónak minősítettek, írja az MTI.

 

A digi24.ro hírtelevízió pénteken számolt be róla, hogy a RiseProject.ro és a Hotnews.ro ellenzéki hírportálokhoz kiszállt az adóhatóság. Az ellenőrzést éppen azon a napon tartották, amikor a RiseProject.ro Dragnea üzleti kapcsolódásairól szóló tényfeltáró sorozat egyik fontos részét készült közzé tenni. Az ActiveWatch médiaszervezet elítélte az adóhatóság fellépését, és a portálok elhallgattatására irányuló megfélemlítési akciónak nevezték az eljárást.

A RiseProject.ro végül közölte a cikket, amely szerint a belügyminisztérium titkosszolgálatának egyik 2011-ben készített, később titkosított jelentése megállapította Dragnearól: a 2000-es évek elejétől, amikor Teleorman megyei önkormányzati elnök volt, hozzá közel álló személyekkel együtt „szervezett bűnöző csoportot” hozott létre. Leírják, hogy a Tel Drum nevű cégen keresztül európai uniós pénzeket pályáztak meg és térítettek el eredeti rendeltetésüktől. Emellett a cég rendszeres nyertese volt az infrastruktúra-fejlesztésre kiírt állami közbeszerzési pályázatoknak, többször a reális árhoz képest túlértékelt munkálatokat fizettek ki nekik, de volt olyan is, hogy fiktív munkálatokért vettek fel pénzt. A belügyminisztérium titkosszolgálata cáfolta, hogy a jelentést valóban az intézmény készítette volna, így nem ismerték el annak hitelességét.

Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze is megszólalt az ügyben. Szerinte amennyiben hitelesnek bizonyul a jelentés, a korrupcióellenes ügyészségnek kellene kivizsgálnia az esetet. A korrupcióellenes ügyészség pénteken közölte: tavaly február óta folyamatban van egy vizsgálat a vádhatóságnál ismeretlen személyek ellen, amely a RiseProject.ro által közzé tett információk egy részét vizsgálja. A tényfeltáró portál korábban Dragneának a brazíliai vagyonáról és az üzleti kapcsolatairól cikkezett.

Liviu Dragnea magyarázatot kért a pénzügyminisztertől és az adóhivatal (ANAF) vezetőjétől. A PSD elnöke az Agerpreshez eljuttatott közleményében azt írta: a sajtóból értesült arról, hogy az ANAF inspektorai ellenőrzést tartottak a Rise Project szerkesztőségében. „Mivel egy idő óta a Rise Project a személyemmel kapcsolatos témákról ír, kijelentem, hogy semmi közöm nincs az ANAF felügyelői megjelenéséhez a Rise Project szerkesztőségében, felháborítanak a történtek, az az érzésem, hogy le akarnak járatni” – olvasható Dragnea közleményében, aki leszögezi, hogy az állami intézmények nem avatkozhatnak bele egy sajtóintézmény életébe, akkor sem, ha az illető sajtóintézmény egy politikusról közöl cikkeket. Dragnea szerint ez a fajta eljárás „szomorú emlékű elnöki rezsimre” vall. „Azt kérem, hogy a pénzügyminiszter és az ANAF vezetője adjon magyarázatot az ANAF inspektorainak a Rise Project szerkesztőségében való jelenlétére. Azt akarom, hogy a magyarázat nyilvános legyen” – jelentette ki Dragnea.

Bogdan Stan, az ANAF elnöke úgy nyilatkozott: az általa vezetett intézmény nem igazítja cselekvési tervét a politikusok nyilatkozataihoz. A Rise Projectnél végzett ellenőrzésre az Adócsalás Elleni Főigazgatóság (DGAF) által végzett kockázatelemzés nyomán került sor, miután feljelentés érkezett a DGAF bukaresti székhelyére, tette hozzá. Az ANAF vezetője kijelentette: minden területen és minden szinten készítenek kockázatelemzéseket. „Az ANAF ellenőrzései nem irányulnak a sajtószabadság ellen. Mi tiszteletben tartjuk a sajtó jogait és szabadságát” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés