Tegnap megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat – a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának – romániai manőverei, írja az MTI. Ugyancsak tegnap Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter az Amerikai Egyesült Államok volt kelet-európai nagyköveteiből álló, Damon Wilson által vezetett küldöttségével találkozott.
Nem akarnak szállodában aludni a Nyugat-Európában fizetett szálláshelyre kényszerített kamionosok. A szakmai szervezetek már tiltakoznak. Az Európai Bizottság tervei szerint, a kamionsofőrök a hétvégi pihenőjüket kötelező módon szállodában kellene töltsék.
A szervezéssel és alapos tájékozódással megelőzhetjük, hogy kellemetlen meglepetések érjenek a nyaralás során. A turisztikai szakemberek szerint a legfontosabb, hogy rendben legyenek az utazási okmányaink, megbízható helyen foglaljunk szállást, legyen elég pénzünk, hogy a váratlan kiadásokat is fedezni tudjuk, de nem árt, ha a célország jellegzetességeire, a helyi szokásokra is figyelünk.
Van, akinek már rögtön a születése után eldől, hogy milyen szakmában fog jeleskedni: lehet ezt a csillagok állásával, netán a szülők folyamatos befolyásával magyarázni. A tény viszont változatlan, hogy a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban dolgozó dr. Péter Ágnes Orsolya érsebész esetében is már zsenge korában eldőlt, hogy ő embereken fog segíteni, és az édesapja által mindig tisztelettel emlegetett „orvosi körnek” lesz a tagja. A fiatal orvosnővel beszélgettünk életéről, á
Tartalmas és hasznos edzőtáborozáson vannak túl a KSE Futsal Junior kisfocistái, akik az elmúlt héten Nagyajtán tréningeztek, szüleik támogatásának köszönhetően, edzőjük, Csulak Attila vezetésével.
Hétfőn fújtak gyülekezőt a nemrég III. ligába feljutott KSE labdarúgócsapatánál, több játékost is tesztelni fognak az elkövetkező időszakban, de az alapkereten sokat nem változtatnának. Leszögezték az első felkészülési mérkőzés időpontját is, az ellenfél a Selymes Tibor által irányított Szatmárnémeti Olimpia lesz.
A hazai ralibajnokság ötödik futamát tartják július 14–15-én Székelyudvarhely központtal, a jubileumi 25. Hargita Gyöngye Ralira világ- és Európa-bajnok is nevezett. Az előzetes nevezési listán 42 páros szerepel a román bajnoki kiírásban, közülük többen is külföldről érkeznek majd a versenyre. A veteránautók versenyében öt páros harcol majd az elsőségért, míg a rali ob-2-ben 13 autós nevezett.
A báró Purcell Jánosról, a kézdivásárhelyi kaszárnya építtetőjéről elnevezett utca névtábláján a születési dátum helyén eddig csak egy vonal jelezte, hogy az évszám ismeretlen, de a hét végén Kézdivásárhelyen járt a II. Székely Ezred első parancsnokának leszármazottja, akitől megtudtuk az ezredes születési dátumát, így a városvezetés feladata, hogy kiegészítse azt.
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola (1876–1948) életútját és tevékenységét bemutató kiállítás nyílt hétfő délután a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház alagsorában. Megtekintésével nem csak az öntörvényű és a kor társadalmi szabályaira fittyet hányó szépasszony mozgalmas mindennapjaiba nyerünk betekintést, hanem a századforduló Kolozsvárjának művészeti, társadalmi és hitéletébe is.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
„Nyári üzemmódban”, 15 tanácsos jelenlétében ülésezett (volna) tegnap a sepsiszentgyörgyi tanács, ám kiderült, hogy ennyi emberrel nem lehet iktatni Vajna László tanácsost, mert a mandátumigazoló bizottságban nem lesz meg a kvórum, ezért tíz perc halasztással kezdődött az ülés. Ezalatt megérkezett Andrei Cochior szociáldemokrata képviselő, így már működött a bizottság.
A kormány 2017/2-es rendeletében július 1-jei hatállyal növelte a nyugdíjpont értékét: 917,5 lejről 1000 lejre, ami 9%-os emelést jelent.
Bár elfogadták a pályázatot, kiadták rá a miniszterei rendeletet, nem küldték meg a szerződést, és így pénzt sem utaltak a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utca javítására, így a város kénytelen saját költségvetéséből folytatni a munkát – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Antal Árpád polgármester.
Fennakadás nélkül átment a megyei tanács tegnapi ülésén mind a három napirendi pont. Az ülésen, talán mondani sem kell, most sem vett részt a prefektúra képviselője.
Miután tegnap erdőfülei medvetámadásról adtunk hírt, melynek péntekre virradólag háziállatok estek áldozatul, ma sajnos újabb, ezúttal aggasztóbb hírekről kell beszámolnunk, ugyanis Erdővidéken nem is egy, hanem két helyen is embereket támadott meg a medve.