Nem akarnak szállodában aludni a Nyugat-Európában fizetett szálláshelyre kényszerített kamionosok. A szakmai szervezetek már tiltakoznak. Az Európai Bizottság tervei szerint, a kamionsofőrök a hétvégi pihenőjüket kötelező módon szállodában kellene töltsék.
2017. július 12., 00:102017. július 12., 00:10
Nem akarnak szállodában aludni a Nyugat-Európában fizetett szálláshelyre kényszerített kamionosok. A szakmai szervezetek már tiltakoznak. Az Európai Bizottság tervei szerint, a kamionsofőrök a hétvégi pihenőjüket kötelező módon szállodában kellene töltsék.
A Közúti Szállítók Országos Szövetsége (UNTRR) hivatalos közleményében kérte az Európai Bizottságot, hogy ne fogadja el, a szerintük kettős mércét alkalmazó jogszabályt, amely a kelet-európai fuvarozókat hozná hátrányos helyzetbe. Franciaország és Belgium már 2014-ben, Németországban pedig idén vezette be ezt a kötelezettséget, a fuvarozók szövetsége szerint az EB el kellene ítélje a visszaélést, nemhogy általános érvényűvé tegye az Unió területén.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is élesen bírálta az intézkedést. Elmondta, a háromszéki fuvarozó cégeket is hátrányosan érinti a megszorítás. Háromszéken több fuvarozó cég működik, és ezeket hátrányosan érinti a megszorítás.
– A szállításban versenyképesek vagyunk, a nagyok, így Franciaország és Németország megoldásokat keresnek arra, miként tehetnek keresztbe, miként szoríthatnak ki a piacról – fogalmazta meg Édler. Szerinte, az Európai Unió arról kellene szóljon, hogy mindenki egyforma a tagállamokban, ám a kelet-európaiakat mostohagyerekként kezelik. Fogyasztónak jók, ám szolgáltatónak már kényelmetlen versenytársak. Ezek a rendelkezések a szabad árumozgást korlátozzák, véli a kereskedelmi kamara elnöke. Rámutatott, a kelet-európaiak olcsóbban tudják vállalni a szállítást, mert a sofőr a kamion fülkéjében pihen. Ennek más előnyei is vannak, hiszen a jól kialakított parkolókban a sofőrök egy helyre tömörülnek, így védik egymást a tolvajoktól, viszont a szállodák parkolója általában nem őrzött, így ott nagyobb a kockázat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!