Az új tanévben is lesz tanítás a baróti Gaál Mózes-iskola diákdombi épületében: a római katolikus egyház birtokában levő épületre ugyanis újabb egy évre bérleti szerződést kötött a baróti polgármesteri hivatal.
A Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmából Kovásznán lezajlott tudományos ülésszakon minden évben jó tollú és gyakorlott előadók vonzzák az érdeklődőket. Idén többek közt dr. Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi tanár tartott példákkal gazdagon illusztrált előadást a csíkszentdomokosi nemi kultúra és nemi erkölcs élő szókészletéről.
Az Incze László Céhtörténeti Múzeum többek között tárlatmegnyitóval és konferenciával készül az Őszi Sokadalomra.
Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen augusztus 7–11. között szervezte meg az interetnikai drámatábort, amelyben 14 román és magyar fiatal vett részt Temesvárról, Lugosból, Nagyszebenből, Erzsébetvárosból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából és Kovászna megye több településéről.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes szakbizottsága kedden elfogadta a III. liga 2017–2018-as idényének versenykiírását, és jóváhagyta az öt csoport összetételét, majd szerdán beütemezték a játéknapokat.
A Forbes magazin szerint Simona Halep a világ tíz legjobban fizetett sportolónője közé sorolható. A 25 éves román teniszező 2016 júniusa és 2017 júniusa között 6,2 millió dollárt keresett, ennek mintegy felét teszik ki a WTA körversenyen nyert pénzdíjak, a másik felét pedig a különböző reklámszerződésekből kapta.
Augusztus 27-én indul a teremlabdarúgó I. liga 2017–2018-as idénye, ezúttal csak egy háromszéki csapatot találunk a rajtnál. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) hivatalos honlapján közzétette a teremlabdarúgó-szakbizottság által kidolgozott versenykiírást.
Még el sem fogadta a környezetvédelmi minisztérium a problémás medvék kilövését szavatoló rendeletet, egyes udvarhelyszéki vadásztársulatok máris tiltakoznak a dokumentum tartalma ellen – írja a Székelyhon. Egyebek mellett az egyesületenként meghatározott kilövési keretek hiányát, a bürokratikus eljárást és azt kifogásolják, hogy nem értékesíthető a leterített nagyvad.
Az Európai Unió országai közül Románia gazdasága bővült a legnagyobb mértékben, 5,7%-kal a második negyedévben az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva – közölte az EU statisztikai hivatala.
Módosult a munkatörvénykönyv, a kormány augusztus 7-én fogadta el és tette közzé azt a sürgősségi rendeletet, amely 20.000 lejes bírságot helyez kilátásba minden egyes olyan személy esetén, akit a munkáltató egyéni munkavállalói engedély nélkül foglalkoztat – írja a Népújság.
Gyerekként mindenkinek vannak álmai, amiket, ha felnő, szeretne valóra váltani. Az idő múlásával azonban ezek sokunkból kikopnak, míg mások felteszik az egész életüket a megvalósításukra. A kézdivásárhelyi, 24 éves Katona Tamás a második csoport táborát erősíti, hiszen gyerekkora óta áldozatos munkával, naponta tesz azért, hogy valóra váltsa az álmát, és sikeres dobossá váljon.

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást.
A fortyogófürdői Free Frog’s Riders motorostalálkozó idei sztárfellépője a legendás Compact zenekar volt, amelynek Paul Csucsi gitáros–énekes–dalszerző 1978 óta tagja. Az 1956-ban Aranyosgyéresen született, kirobbanó formának örvendő frontemberrel a nagysikerű fellépés után beszélgettünk a kezdetekről, hatásokról, zeneiparról és nem csak.
Egy sír. Háromszintes földalatti kripta, egy háromtagú család végső nyughelye Kézdivásárhelyen. Egyetlen lakója ez év május 21-án költözött be, de a mai napig nem tud csendben nyugodni.
Ahogy elnézem ezt a kötélhúzást az úgymond „különleges” nyugdíjak körül, eszembe jut dr. Bárányi Ferenc, aki ellenzett mindenfajta különcködést.
A kézdivásárhelyi Vágóhíd és Május 1. utcák korszerűsítését hosszas, többéves vajúdás előzte meg: a versenytárgyalás eredményét megóvták, pereskedni kellett, és csak ez év közepén köthetett az önkormányzat kivitelezési szerződést.
Mint arról már beszámoltunk, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester sajtótájékoztatón ismerte el, hogy a városban egyre több gondot okoznak a felügyelet nélküli koldus gyermekek, ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy nem tolerálják a kéregetést. Fejleményekről érdeklődtünk.
Tegnap Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele napján nagyszabású egyházi ünnep színhelye volt Gelence. A kézdi-orbaiszéki nagyközség római katolikus nagytemplomában ft. Tamás József segédpüspök főcelebrálásával tartott szentmise végén letette az esküt az egyháztanács, majd a község feletti tető oldalában állított, a golgotát jelképező keresztsort is megáldotta a magas rangú egyházi méltóság.