Szomorú történet

Egy sír. Háromszintes földalatti kripta, egy háromtagú család végső nyughelye Kézdivásárhelyen. Egyetlen lakója ez év május 21-án költözött be, de a mai napig nem tud csendben nyugodni.

Olvasói levél

2017. augusztus 17., 00:022017. augusztus 17., 00:02

Egy sír. Háromszintes földalatti kripta, egy háromtagú család végső nyughelye Kézdivásárhelyen. Egyetlen lakója ez év május 21-án költözött be, de a mai napig nem tud csendben nyugodni.

A temetést az ELIZA temetkezési vállalkozó bonyolította le, amely saját csapattal rendelkezik, és elmondása szerint nagyon ügyesek a fiúk. Mivel azon a hétvégén kezdődtek a kicsengetések, három napot kértek a kripta elkészítéséhez. A temetés után hat héttel be szerettük volna fedetni, de a ferdesége miatt senki nem vállalta. Akkor derült ki, hogy 25 cm az eltérés az egyeneshez képest.

Amikor ezt közöltük a temetkezési vállalkozóval, a reakciója a következő volt: „nagyon sajnálom, de sok bajt okoz az ital”. Megkértük, hogy hívja fel csapatának főnökét, Moréh Lászlót, aki telefonon keresztül azt válaszolta: „sok sírt elrontottunk már, mindet helyre lehet hozni, de az nagyon sokba kerül.”

Ezek után elmentünk a református egyház tiszteleteséhez, aki javasolt egy találkozót hármasban, kint a temetőben, a helyszínen, hogy közösen beszéljük meg és találjunk megoldást. Természetesen az ELIZA részéről senki nem jött el a megbeszélésre. Megemlítjük azt is, hogy az ideiglenes fejfán a lakk egy hónapig száradt, mert „nem volt elég meleg az idő, és nem száradt meg a lakk” (ez év májusában és júniusában). Végül, többszöri próbálkozás után találtunk egy mesterembert, aki elvállalta, hogy visszabontja a legalsó szintig a kriptát, és kijavítja a ferdeséget.

Kérdésünk a következő: miféle lelkületű emberek ezek, akik becsapják, kizsebelik, és átlátszó kifogásokkal ámítják a hozzátartozókat, kihasználják a tájékozatlanságunkat, a halottal szemben pedig kegyeletsértést követnek el, mert a mai napig nem tud nyugodni a sírjában? Ezt jelenti a minőségi csapatmunkát ennek a vállalkozónak?

Dr. Csiki Erzsébet és Orsolya, Kézdivásárhely

A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés