
Az új tanévben is lesz tanítás a baróti Gaál Mózes-iskola diákdombi épületében: a római katolikus egyház birtokában levő épületre ugyanis újabb egy évre bérleti szerződést kötött a baróti polgármesteri hivatal.
2017. augusztus 17., 00:162017. augusztus 17., 00:16
Az új tanévben is lesz tanítás a baróti Gaál Mózes-iskola diákdombi épületében: a római katolikus egyház birtokában levő épületre ugyanis újabb egy évre bérleti szerződést kötött a baróti polgármesteri hivatal.
Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta: a tavaly ilyenkor kötött, most meghosszabbított szerződés értelmében az egyháznak a havi bérleti díj 50%-át, vagyis évente 45 ezer lejt az épület állagának javítására kell fordítania, ám most az is belekerült a szerződésbe, hogy annak lejárta előtt 3 hónappal az egyháznak be kell mutatnia az elvégzett munkákat, s amennyiben ezekre nem került sor, ezt a pénzt vissza kell fizetnie a hivatalnak.
Hozzáfűzte, a szerződés kiegészítő pontjait Tóth József plébános elfogadta, ám cserében az egyház is feltételekkel élt: kikötésük mindenekelőtt az volt, hogy a havi 7500 lejes bérleti díjat a hivatal az adott hónap első öt napjában utalja, ellenkező esetben késedelmi kamatot számítanak fel. Másodsorban pedig kérték, hogy a bérleti díj korábbi 60%-a helyett a következőkben csak annak 50%-át kelljen az épületre fordítaniuk, továbbá pedig azt is szorgalmazták, hogy a hivatal tartsa rendben az épület előtti teret, a Diákdombot.
– Úgy véltük, a kért feltételek részünkről is elfogadhatóak. Azt szeretnénk, ha ez az épület valóban Barót főterének egyik látványosságává válna, ezért mi is megnézzük, mit tehetünk az előtte levő park rendezéséért, szebbé tételéért – mondta Lázár-Kiss.
Ráduly László tanácsos, aki egyébként a baróti római katolikus plébánia gondnoka is, megjegyezte: az épületen a közeljövőben külső festést, továbbá a nyílászárók újrafestését is tervezik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!