Rekord krumplitermésre számíthatnak idén a háromszéki gazdák – jelentette be Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, jelentősebb profitra csak azok számíthatnak, akiknek minőségi tárolókapacitásuk van.
Idén több alkalommal is kiegészült Sepsiszentgyörgy költségvetése, ezúttal a város bevételei több mint 7,3 millió lejjel emelkedtek. A helyi képviselőtestület legutóbbi rendkívüli ülésén hagyta jóvá a 2017. évi összesített büdzsé módosítását.
Két pályázati program keretében 70 ezer lejjel támogatja a HKA a háromszéki tehetségeket, illetve a honismeretet gyarapító és az osztályközösségek összekovácsolódását egyaránt szolgáló kirándulásokat. A részletekről Bereczki Kinga alapítványi igazgató beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján.
Alig ért véget az átfogó, Sepsiszentgyörgy magánházainál megejtett kutyaszámlálás, az illetékesek máris újabb kihívás előtt állnak, hétvégén az Őrkő negyedben – rendőrségi, csendőrségi kísérettel – fognak be kóbor ebeket.
Négy határozattervezet révén is a város és a megyei tanács közötti lehetséges együttműködésről egyeztek tegnap Barót város tanácsosai.
Szűk körben, néhány kitartó és lelkes szervező társaságában indították útjára tegnap reggel hét órakor a Szimplában a mobilitás hete mozgalmat. A Cycle to Work csapata, amely május óta azért kampányol, hogy rávegye az embereket, személygépkocsi helyett kerékpárral menjenek munkába, most az Európai Unió „szellemi támogatásában” részesül.
Carsten Rasmussen, a DG REGIO – Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság Romániáért felelős egységvezetője optimista az európai uniós alapok lehívásának felgyorsítását illetően, írja az Agerpres.

Különleges időutazásra hívja olvasóit a Médiatár és a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg.
Korainak tartja a PSD elnöke, hogy csökkentsék a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használni a helyi közigazgatásban, és a PSD nem támogatja az RMDSZ erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatát, írja az MTI.
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) összesített adatai szerint a vasárnapi vihar 15 megye (Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hunyad, Hargita, Iaşi, Kolozs, Krassó-Szörény, Maros, Máramaros, Szilágy, Suceava és Temes) 212 települését sújtotta. Az ítéletidőben 145 személy sérült meg, közülük 8-an életüket vesztették.
Az üzleti élet iránt érdeklődő fiatalok és kezdő vállalkozók számára vállalkozói iskola indul Háromszéken, tájékoztatta lapunkat Gábor Balázs.
Többnyire sikeres évet tudnak maguk mögött a háromszéki vállalkozók, derült ki a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elemezéséből. A tavalyi könyvelési mérlegek szerint a 4573 aktív cég 2016-ban átlag 5,5 százalékkal tudta növelni üzleti forgalmát, ugyanilyen arányban növekedett a nyereségük is, de egy év alatt 2 százalékkal emelkedett az alkalmazottaik száma, számolt be a háromszéki gazdaság pozitív mutatóiról Édler András.
Lehet, máshol több tejet fejnek, de mi, akiknél a teheneknek nem számuk, hanem nevük van, és a számítógép zúgása helyett a gazda hangja hallatszik az istállóban, értéket termelünk – szögezte le Orbán Miklós. Az AgroSic Egyesület elnöke megelégedéssel vette tudomásul, hogy a „felek”, a termelők és a fogyasztók nyitottak egymás felé vasárnap, az AgroFeszt idei kiadásán.