Szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum – az előző évekhez hasonlóan – látványos rendezvénnyel örvendeztette meg a régi gépek szerelmeseit, de nemcsak. Az időjárás is a szervezők mellé állt, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén tartott 5. Csernátoni Burrogtató minden eddiginél népesebb közönsége birtokba vegye a múzeumudvart.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói öt első, egy második és egy harmadik helyezéssel zárták szombaton a nemzetközi Calafat-kupát, amelyet U13-as korosztályban hirdettek meg. A viadalon mintegy 200 dzsudoka, a hazaiak – köztük nyolc céhesváros-beli – mellett bolgár, szerb, olasz és magyar versenyzők vettek részt és küzdöttek meg a legjobbaknak járó elismerésért.
2-0-s hátrányból felállva egy pontot sikerült rabolnia idegenből a Kézdivásárhelyi SE-nek a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 4. játéknapján. A Gazda József edzette alakulat az addig hibátlan Galac megyei Sporting Lieşti vendégeként ikszelt szombaton, az egyenlítő találatot épp a tapasztalt edzőjátékos szerezte meg a céhes városiaknak.
Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton délelőtt kilátogattak a kézdivásárhelyi sportcsarnokba, ahol az első felnőtt női kézilabda-mérkőzést játszotta a Kézdivásárhelyi SE az A-osztályos bajnokság B-csoportjának nyitófordulójában. Az első mérkőzés ugyan vereséggel zárult a jóval erősebb Temesvártól, de a hozzáállás, a helyi játékoskeret és potenciál szempontjából mindenképpen biztatónak mondható a bemutatkozás.
A Sepsi–SIC 57–71 (19–22, 22–13, 12–20, 4:16) arányban alul maradt a házigazda Atomerőmű KSC Szekszárd csapatával szemben a 48. Sió kupa döntőjében szombaton, így második helyen fejezte be a tornát. Ezt megelőzően, csütörtökön a zöld-fehér mezesek 84–65 (13–22, 30–11, 14–18, 27–14) arányban diadalmaskodtak az egyszeres magyar bajnok PINKK–Pécsi 424 felett, amely végül harmadik lett.
A Sepsi OSK labdarúgócsapata egy ponttal közelebb került idei célkitűzése teljesítéséhez, miután értékes döntetlent ért el Temesváron, az élvonalbeli bajnokság 10. játéknapján. A sérülések és eltiltások miatt megtizedelt piros-fehérek – több kulcsposzton változtatva – derekasan állták a sarat a bánságiakkal szemben, magabiztos kapusteljesítménnyel első döntetlenjüket érték el az I. ligában.
Három bemutatóra készül az M Studio Mozgásszínház a 2017–18-as évadban, tudtuk meg a társulat művészeti vezetője, Márton Imola dramaturg és Sipos Noémi sajtóreferens által tartott tájékoztatón.

Különleges időutazásra hívja olvasóit a Médiatár és a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg.
A rá jellemző alapossággal, mondanivalóját történelmi keretbe helyezve nyitotta meg pénteken este a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban Gazda József nyugalmazott tanár, író a 25. Incitato nemzetközi művésztáborban, a lovas legendák jegyében készült alkotásokból összeállított képzőművészeti tárlatot.
Régi motorkerékpárok és veterán autók szenvedélyes gyűjtői szombaton az érdeklődőknek is bemutatták kincseiket. A múlt évi, az illyefalvi úton található klubházban megtartott kiállításon is szép számmal voltak érdeklődők, de annál is nagyobb látogatottságra áhítoztak a büszke tulajdonosok. Mintegy 60 jármű sorakozott a Szimpla előtt a Flagellum Dei MC és a Cruisers Romania szervezésében, a programot ezúttal is koncertekkel egészítették ki.
A héten a kézdivásárhelyi Wegener Pro Sanitate Alapítvány jóvoltából több mint száz rászoruló gyerek jutott tanszercsomaghoz.
Újabb ravatalozó van épülőfélben Erdővidéken. Miután nemrég hírt adtunk arról, hogy Erdőfülében ravatalozó épül, most beszámolhatunk arról, hogy egy másik erdővidéki faluban, Nagyajtán is hozzáfogtak annak építéséhez.
A bürokratikus akadályok vagy a végeláthatatlan óvások rendre késleltetik a felújítási munkálatokat, ezzel magyarázható többek közt, hogy egy utca korszerűsítésére közel három évet kell várni. Antal Árpád a Gyöngyvirág utca „modern történetéről” beszélve fejtette ki elégedetlenségét.
A Magyar Polgári Párt (MPP) országos választmánya hétvégi ülésén feladatul adta a párt két parlamenti képviselőjének, hogy még idén nyújtsák be a Székelyföld autonómiájáról szóló statútumot Románia parlamentjébe. Kulcsár-Terza József képviselő abban bízik, hogy kezdeményezésüket az egész RMDSZ-frakció támogatni fogja.
Bár a Kovászna megyei tanfelügyelőség február óta több szakaszban szervezi a tanári állások elosztását az oktatók között, még mindig üres 205 teljes és részkatedra. Az órákat azonban megtartják, így vagy úgy, de betöltik az órarend lyukait.