
Lehet, máshol több tejet fejnek, de mi, akiknél a teheneknek nem számuk, hanem nevük van, és a számítógép zúgása helyett a gazda hangja hallatszik az istállóban, értéket termelünk – szögezte le Orbán Miklós. Az AgroSic Egyesület elnöke megelégedéssel vette tudomásul, hogy a „felek”, a termelők és a fogyasztók nyitottak egymás felé vasárnap, az AgroFeszt idei kiadásán.
2017. szeptember 19., 00:092017. szeptember 19., 00:09
Lehet, máshol több tejet fejnek, de mi, akiknél a teheneknek nem számuk, hanem nevük van, és a számítógép zúgása helyett a gazda hangja hallatszik az istállóban, értéket termelünk – szögezte le Orbán Miklós. Az AgroSic Egyesület elnöke megelégedéssel vette tudomásul, hogy a „felek”, a termelők és a fogyasztók nyitottak egymás felé vasárnap, az AgroFeszt idei kiadásán.
A szervezők maguk sem tudták eldönteni, hogy ez „vajon az első vagy a második kiadása-e” az AgroFesztnek. Tavaly tartottak ugyan egy akár első próbálkozásnak is tekinthető akciót, amely azonban nagyságrendekkel elmaradt az ideitől, valójában a mostani rendezvény egyik „sarkában” meghúzódó állatsimogató „jogelődjének” tekinthető. Orbán Miklós megnyitóbeszédében arra ösztönözte a városi fogyasztókat, hogy ne a nagyáruházláncok polcairól vásároljanak, hanem „bizalommal” forduljanak a helyi termelők felé, akiket viszont arra buzdított, hogy minőségi termékekkel hálálják meg ezt a bizalmat.
Minden jó ízű élelmiszer vidékről származik
– A 25 éves LAM Alapítvány által szervezett tudományos konferencián az egészséges élelmiszerektől tartott előadás megerősítette bennem, amit eddig is tudtam: hogy mi, önök, a mezőgazdaságban dolgozók, értéket termelünk. A föld és az állatok iránti szeretet olyan minőségű tejet ad, amire büszkék lehetünk nap mint nap – mondta az AgroSic vezetője, aki ezt követően ezt elemezte, hogyan fordulhat elő mégis, hogy nem működik az ágazat, és „boldogtalanok” a farmerek.
Úgy vélte, „közös felelősségről” beszélhetünk: a termelőknek az a feladatuk, hogy friss és jó minőségű terméket állítsanak elő, a vásárlóknak pedig az a kötelességük, hogy a helyi termelőktől vásároljanak.
– Azt mondtuk, behozzuk egy napra a falut a városba, mert úgy érezzük, a városi embereknek, a városi gyereknek nem vonzó a vidék, ezen változtatni kell. Az a célunk, hogy mutassuk meg, mit jelent a mezőgazdaság, mit jelent az állattartás, hogy tudatosítsuk: minden egészséges, jó ízű élelmiszer vidékről származik – fogalmazott Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Az AgroFeszt házigazdája azt reméli, amennyiben a rendezvény hagyományt teremt, akkor lesznek olyan gyerekek, fiatalok, akik itt megszeretik az állatokat, kíváncsiak lesznek a gazdálkodó életmódra, utánpótlást biztosítva a mezőgazdaságban.
Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere gratulált a kezdeményezéshez, és emlékeztetett: „a vidék a miénk is”, hiszen a város külterületein, a régi Szemerján, illetve Szotyorban és Kilyénben is zajlik mezőgazdasági tevékenység.
Dumitru Daniel Botănoiu mezőgazdasági államtitkár köszöntet mondott a rendező hatóságoknak, de kiemelte: elsősorban a farmereket illeti dicséret, amiért munkájukkal „megteremtik a lehetőséget”, hogy naponta háromszor táplálkozhassunk. Az államtitkár költségvetési finanszírozású programot ígért a romániai pirostarka-tenyésztés támogatására, mert azt szeretnék elérni, hogy a helyi friss termék versenyképes áron jusson el a helyi fogyasztó asztalára.
– Október 16-tól megkezdjük az idei támogatási előlegek kifizetését, december 1-jétől pedig az elszámolás folyósítását – erősítette meg a szakember, hozzátéve, újabb tejátvevő központokat terveznek létesíteni.
Az államtitkár szerint súlyt helyeznek arra, hogy a kibővített tej–kifli programban kizárólag olyan tejet kapjanak a gyerekek az iskolában, amely nem tejporból készült.
Tehenek a megyeháza előtt
Nagy sikernek örvendett a szarvasmarhaszemle, amelynek bírálatát, az eredeti elképzeléstől eltérően nem bekötve végezték, hanem az állatokat annak rendje és módja szerint kivezették a megyei tanács előtti „kifutóra”.
– Nem kell ezen megbotránkozni, sőt, ha már mostanában gyakran emlegetjük, mint lehetséges mintaképet, Svájcot, tudni kell, hogy ott nem átallják az állatbemutatókat a Sepsi Arénának megfelelő, s még annál „úribb” helyeken megszervezni. Ehhez képest a főtér egy füves részét igazán „megérdemlik” ezek a remek állatok – vélekedett Kinda Zalán állattenyésztési szakember.
Az előválogatáson átesett 17 állat négy csoportban versenyzett. A többször és az egyszer ellett tehenek kategóriájában is a zágonbárkányi Pastor Nicolae nyert Bella és Mira nevű szarvasmarháival. A fiatal üszők kategóriában a bodoki Ferencz Alpár Marcelina nevű tehene került az első helyre, míg a vemhes üszők versenyét a kézdiszentléleki Kanabé Gergely Mona nevű állata nyerte. Az eredményen nem nagyon lehet csodálkozni, ha azt nézzük, hogy a zágonbárkányi tenyésztő két embere a verseny előtt hosszasan tisztogatta, simogatta az állatokat, fényesítette szőrzetüket…
– Nem igaz, hogy a tehén fél oldalának okvetlen trágyásnak kell lennie! A tehén, akárcsak a ló, szeret tiszta, gondozott lenni, szereti, ha foglalkoznak vele, ha tisztítják, simogatják, vakargatják – mondta az egyik gondozó.
Hét csapat nevezett be a Szabadtűzi Lovagrend által meghirdetett bográcsos főzőversenyre, ahol kimondottan szarvasmarha-húsból készültek a tokányok. Az első helyen a Duna-delta vándorai csapat végzett. Amint Balogh József csapatkapitány elmondta, bizonyára a gondos előkészületek hozták meg számukra a sikert, egy nappal korábban ugyanis már bepácolták a húst, és lesütötték a paprikát. Több mint húsz éve járnak bográcsos főzőversenyekre, összeforrott baráti társaság, amely – ahogy a neve is jelzi – együtt járja a deltát is, nemcsak a gasztronómiai rendezvényeket.
Több mint harminc termelő
A termékvásáron több mint harminc székelyföldi termelő kínálta portékáit. A Bodok szálló előtt is folyamatos volt a sürgés-forgás, az állatsimogató teltházzal működött az esemény minden pillanatában. Forgalmazó cégek, de magángazdák is elhozták nagyteljesítményű mezőgazdasági gépjeiket, amelyek nemcsak a gyerekek, de a rendezvényre érkező gazdák figyelmét is felkeltették.
Az AgroFesztet Kovászna Megye Tanácsa, az AgroSic Közösségek Közti Társulás, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesülete, Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a LAM Alapítvány és a LAM Részvénytársaság, a Zágoni Gazdák Egyesülete, valamint a helyi gazdaszervezetek szervezték közösen.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!