Sikeres pályázás eredményeként, a svájci HEKS és a Diakonie Austria segélyszervezetek támogatásával szerveztek kirándulást Kovászna városi, fogyatékkal élő fiataloknak szombaton, a közös programot hamarosan két újabb rendezvény követi.
A Vargyas-szoros felé vezető 12 kilométeres utat ezelőtt nyolc évvel egyszer már lekavicsoztatta a vargyasi polgármesteri hivatal, aztán 2015-ben 9,6 kilométeres szakaszon, 3 és fél méter szélességben, egy pályázat révén sikerült azt le is aszfaltozni. A szoros bejáratánál levő Kőmezőig maradt azonban egy másfél kilométeres, tengelytörő táv, melyet most, szintén kalákával, megpróbáltak feljavítani.
Nyílt levelet intézett tegnap az USR Klaus Johannis államfőhöz. A politikai alakulat reményét fejezi ki, hogy az elnök csak olyan személyek miniszteri kinevezését hagyja jóvá, akik eleget tesznek a szakmaiságra és feddhetetlenségre vonatkozó követelményeknek, írja az Agerpres.
A klasszikus roncsautóprogramot 3800 értékjeggyel bővítette ki a kormány, tegnap pedig fél óra alatt elfogyott az összes jegy, nyilatkozta Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, írja az Agerpres.
Visszaküldte a szakbizottsághoz a szenátus tegnap a törvénytervezetet, amely ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára, és amelyet az RMDSZ továbbra is fenntart a szenátusban az említett törvénytervezetét – áll a szövetség tegnapi közleményében.
Pár hónappal ezelőtt Bereczi István plébános engedelmével kézbe vehettük a Domus Historiát, és megengedte, hogy a település történetét s a nagyvilág fontos eseményeit magába foglaló értékes dokumentumról másolatot készítsünk. A Domus Historiánál vélhetően hitelesebb „történelemkönyv” nem létezik, hiszen a plébániák őrei, a települések lelkipásztorai írták és írják, s ily módon a valóság nem szenvedett torzulást. Így megtudhatjuk, hogy mikor és milyen körülmények között épült a településen egy-egy középül
Nemcsak a művészi igénnyel fotózóknak volt ez a III. Székelyföldi fotóbiennálét is magába foglaló hétvége rendkívül izgalmas, hanem a szépet kedvelőknek és a hobbi fotósoknak is volt mit tanulni, volt miben gyönyörködni. A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajló események gyors egymásutánban követték egymást, és az őszi vásár zsibongása, nyüzsgése keretezte őket.
Kenyérbe léptek a háromszéki U14-es korosztályú kosárlabdacsapatok, ugyanis az elmúlt hétvégén teremtornák formájában elrajtolt számukra a 2017–2018-as pontvadászat.

A második helyről, ötpontos előnnyel vág neki a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának a Sepsi OSK, amely egyértelmű céllal várja a play-offot: visszajutni az élvonalba.
Ma 17 órától pótolja a szombatról elhalasztott bajnoki mérkőzést a Kézdivásárhelyi SE, Jakabos István csapata a Nagybányai Minaur vendégeként lép pályára az A-osztályos kézilabda-pontvadászat 5. fordulójában. A csapathoz pár fiatal brassói játékos csatlakozik.
Kiélezett székely rangadót vívott egymással vasárnap este Gyergyóremetén a Kézdivásárhelyi SE és a házigazda Kereszthegy, a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság 4. fordulójában. A kilenc gólt hozó mérkőzésen a céhes városbeliek Albu, Rancz, Ștefănescu (2) és Gajdó G. góljaival csikarták ki az 5–4 (1–1) arányú győzelmet.
Az elmúlt hétvégén a fővárosban zajlott a Bukarest Maraton idei kiadása, a kétnapos megmozduláson közel 17 ezren szaladtak Bukarest utcáin, szombaton a gyerekrendezvényeket, míg vasárnap a felnőtteknek szóló próbákat (10 km, félmaraton, maraton) bonyolították le.
Vasárnap a kovásznai Kádár László Képtárban megnyitották Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész egyéni tárlatát, amely több mint harminc kisplasztikát vonultat fel.
A Városi Művelődési Ház és a helyi önkormányzat közös szervezésében idén október 21-én, szombaton tartják Baróton a 6. Erdővidéki Őszi Sokadalmat, a helyi kistermelők és kézművesek vásárát.
Székelyföldön elsőként Bodor Ferenc gyártott ágyút, hangzott el a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent Ágyúcső és puskapor című tanulmánykötet csütörtök esti bemutatóján, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.