Élményeket ajándékoznak

Sikeres pályázás eredményeként, a svájci HEKS és a Diakonie Austria segélyszervezetek támogatásával szerveztek kirándulást Kovászna városi, fogyatékkal élő fiataloknak szombaton, a közös programot hamarosan két újabb rendezvény követi.

Farkas Imola

2017. október 17., 00:222017. október 17., 00:22

Sikeres pályázás eredményeként, a svájci HEKS és a Diakonie Austria segélyszervezetek támogatásával szerveztek kirándulást Kovászna városi, fogyatékkal élő fiataloknak szombaton, a közös programot hamarosan két újabb rendezvény követi.

– A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye nőszövetsége nyertes pályázatának köszönhetően fogyatékkal élő kovásznai fiatalok kapcsolódhattak ki október 14-én, szombaton a brassói állatkertben. A nagyborosnyói parókián indult a közös napunk, ahol teával és kaláccsal fogadtuk őket. Kisebb „műsorban” is volt részünk, együtt megnéztük a szüreti bálra készülődők felvonulását, majd indulhattunk úti célunk felé – részletezte Németh Zsuzsa nőszövetségi elnök.


A tizenkét fős csoport három kísérővel (Deák Jutka önkéntes, Deák Csaba, az Írisz Ház munkatársa és a szervező nőszövetségi elnök) indult útnak. Az időjárás – az elbátortalanító előjelzések ellenére – a kis társasággal tartott, kiemelendő az uzoni Paprika csárda személyzetének hozzáállása is, ahová ebédelni tértek be, és kedves fogadtatásban részesültek.


A továbbiakban, még az ősz folyamán kenyérsütést szerveznek, illetve Kovásznán irodalmi délutánra, teaestre várják a kedvezményezetteket, a nőszövetségi tagokkal együtt. Utóbbi rendezvényen mint­egy száz-százhúsz résztvevőre számítanak, a fogyatékkal élők családtagjait is meghívják, hogy mindannyian közösen töltsenek el egy tartalmas délutánt, majd együtt vacsorázzanak.


Nem újdonság ez a kezdeményezés, hiszen a nőszövetség hosszú ideje odafigyel, és jó kapcsolatot ápol a kovásznaiakkal, szívügyének tekinti ezt a tevékenységet. Számos programba bevonják őket, kölcsönösen eredményes az együttműködés, hangsúlyozta Németh Zsuzsa. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés