Hirdetés

Lámpaláz nélkül

Az az igazság, hogy az ember csak csodálni tudja ezeket a gyerekszereplőket! Olyan természetességgel lépnek közönség elé, mintha hosszú időn át csak azt tanulták és gyakorolták volna. Igaz, mire a Puskás Tivadar dísztermébe kerültek, már túl voltak pár megmérettetésen, hiszen az iskolai szakasz után következett a körzeti, s ott már komoly versenytársakra találtak.

Hirdetés

Kirándulást nyertek

November 6-án, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum történelem és magyar szakos tanárainak szervezésében, a városi művelődési házban megtartották az 5-8. osztályos diákok részére rendezett Kovászna, szeretlek! című helytörténeti vetélkedőt.

Kirándulást nyertek
Kirándulást nyertek
2017. november 09., csütörtök

Kirándulást nyertek

Hirdetés
2017. november 09., csütörtök

Rendkívüli tanácsülés

A nemrég megtartott rendkívüli tanácsülésen Kovászna város önkormányzata elfogadta a Kovászna Megye Tanácsától kapott 150 ezer lejes költségvetés-kiegészítést, amit célirányosan a községi utak karbantartására, hótalanítására fordítanak.

Rendkívüli tanácsülés
Rendkívüli tanácsülés
2017. november 09., csütörtök

Rendkívüli tanácsülés

Hirdetés
2017. november 09., csütörtök

Télen is várják a vendégeket

December elején véget ér a tavasszal megkezdődött hivatalos turistaszezon Kovásznán, a továbbiakban pedig azt vettük górcső alá, milyen volt a vendégforgalom a fürdővárosban, mi az, ami után érdeklődtek a vendégek, illetve télire milyen lehetőségeket tartogat a város.

Télen is várják a vendégeket
Télen is várják a vendégeket
2017. november 09., csütörtök

Télen is várják a vendégeket

2017. november 09., csütörtök

Bocsánatkéréssel tartozik

Bocsánatkéréssel tartozik
Bocsánatkéréssel tartozik
2017. november 09., csütörtök

Bocsánatkéréssel tartozik

Hirdetés
2017. november 09., csütörtök

A sókiváltság

A világtörténelem ókori központjaiban, például Rómában Erdélyt aranylelőhelyként tartották számon, a régió másik, amannál nélkülözhetetlenebb altalajkincsét, a fehér aranynak nevezett sót a székelyek is nagyra becsülték, ugyanis nekik is jutott belőle a Sóvidéken, de másutt is, ráadásul felszíni fejtésekben is hozzáférhető volt.

A sókiváltság
A sókiváltság
2017. november 09., csütörtök

A sókiváltság

2017. november 08., szerda

Káposztás-túrós palacsinta

Káposztás-túrós palacsinta
Káposztás-túrós palacsinta
2017. november 08., szerda

Káposztás-túrós palacsinta

Hirdetés
2017. november 08., szerda

Kampányértékelő a cél előtt

Új szakaszába érkezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi termékekért, vállalkozásokért folytatott kampánya. Az eddig történtek elemzését és a következő lépéseket részletezte az alapítványi igazgató, Bereczki Kinga a tegnapi sajtótájékoztatón.

Kampányértékelő a cél előtt
Kampányértékelő a cél előtt
2017. november 08., szerda

Kampányértékelő a cél előtt

2017. november 08., szerda

Útról, adományról

Két napirendi ponttal, soron kívül ülésezett hétfőn Barót város tanácsa.

Útról, adományról
Útról, adományról
2017. november 08., szerda

Útról, adományról

2017. november 08., szerda

Nem körvonalazódik megoldás

Tegnap délelőtt ismét bedőlt az egészségügyi kártya informatikai rendszere. A háziorvosok újabb pluszfeladatot kaptak, hiszen az ez idő alatt felírt gyógyszereket és kezeléseket utólag kell bevezetniük. A hatóságok képviselői szerint az egész rendszert aláássa, hogy nem működik tisztességesen a háziorvosi hálózat.

Nem körvonalazódik megoldás
Nem körvonalazódik megoldás
2017. november 08., szerda

Nem körvonalazódik megoldás

2017. november 08., szerda

Az unió élvonalában

Háromszéken akár sikeres is lehetne a Válaszd a juhot elnevezésű, Petre Daea mezőgazdasági miniszter által kezdeményezett, a juhhúsfogyasztást serkentő kampány, derült ki a dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvossal folytatott beszélgetésünk során.

Az unió élvonalában
Az unió élvonalában
2017. november 08., szerda

Az unió élvonalában

Hirdetés
Hirdetés
2017. november 08., szerda

Körbejártuk a szemetet

Lapunk 4. oldalán közlünk egy visszatérő témára rávilágító olvasói panaszt, amiből kiderül: a lakosság egyrészt nem ismeri a szemételhordás/fizetés jogi hátterét, másrészt nincs kommunikáció a felek között. Érdeklődtünk a panaszos önkormányzatánál és a Tegánál is.

Körbejártuk a szemetet
Körbejártuk a szemetet
2017. november 08., szerda

Körbejártuk a szemetet

Hirdetés
2017. november 08., szerda

114,4%-os visszaosztás kellene

Antal Árpád szorgalmazza a személyi jövedelemadó csökkentését, ugyanakkor fontosnak tartja: a kormány találjon megoldást arra, hogy az önkormányzatok bevétele ezáltal ne csökkenjen. Sepsiszentgyörgy polgármestere egyelőre nem látja az alagút végét ebben a kérdésben. 

114,4%-os visszaosztás kellene
114,4%-os visszaosztás kellene
2017. november 08., szerda

114,4%-os visszaosztás kellene

2017. november 08., szerda

„Büntiben” otthon

Hallgatólagosan elfogadta a szenátus az elektronikus karkötővel való felügyeletről szóló jogszabályt. A börtönben letöltendő szabadságvesztés alternatívájaként javasolt megoldást 11 liberális szenátor kezdeményezte.

„Büntiben” otthon
„Büntiben” otthon
2017. november 08., szerda

„Büntiben” otthon

2017. november 08., szerda

Felújítanák az iskolákat

Iskolafelújítási stratégiát dolgoz ki a tanügyminisztérium, amely során kibővítenék, felújítanák az oktatási intézményeket, ugyanakkor szeretnék elérni, hogy minden diák megfelelő körülmények között tanulhasson. A szaktárca továbbá iskolai kampuszokat is szeretne építeni, és felújítani az elemi és gimnáziumi oktatásban részesülő diákok számára.

Felújítanák az iskolákat
Felújítanák az iskolákat
2017. november 08., szerda

Felújítanák az iskolákat

Hirdetés
2017. november 08., szerda

Hagyományos ízek boltjából?

Újfajta közétkeztetési lehetőség bevezetésével kísérletezik a kormány, ez sok család számára jelenthet bevételi lehetőséget, de a szigorú elvárások miatt nehezen főzhetnének házias ételeket. Tervek szerint úgynevezett Helyi Gasztronómiai Pontokat létesíthetnének családi vállalkozások, engedélyezett magánszemélyek, ahol házias, hagyományos módon elkészített menüt kínálhatnak ügyfeleiknek.

Hagyományos ízek boltjából?
Hagyományos ízek boltjából?
2017. november 08., szerda

Hagyományos ízek boltjából?

2017. november 08., szerda

Reform: előnyök, hátrányok

A kormány által tervezett adóügyi módosítások leveszik a bonyolult könyvelés terhét a vállalkozókról, de nehéz pénzügyi helyzetbe sodorják a nagy forgalmat és alacsony profitot megvalósító vállalkozásokat, és ételjegyek nélkül maradhat több százezer alkalmazott.

Reform: előnyök, hátrányok
Reform: előnyök, hátrányok
2017. november 08., szerda

Reform: előnyök, hátrányok

Hirdetés
2017. november 08., szerda

A katalánok igaza

A katalán függetlenség október 29-én történt kikiáltását követően a spanyol alkotmánybíróság törvénytelennek nyilvánította és felfüggesztette azt, majd a madridi kormány feloszlatta a katalán parlamentet, menesztette a kormányt és december 21-re előrehozott választásokat írt ki. Mindezt tetőzte a spanyol központi büntetőbíróság döntése, elrendelte a leváltott katalán kormány nyolc tagjának előzetes letartóztatását, melyet végre is hajtottak.

A katalánok igaza
A katalánok igaza
2017. november 08., szerda

A katalánok igaza

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés