
Két napirendi ponttal, soron kívül ülésezett hétfőn Barót város tanácsa.
2017. november 08., 00:302017. november 08., 00:30
Két napirendi ponttal, soron kívül ülésezett hétfőn Barót város tanácsa.
Elsőként egyöntetű szavazattal jóváhagyták, hogy a település partnere legyen a megyének a Málnásfürdőtől Baróton át a Brassó megye határáig tartó út feljavításának tervében, egyetértettek a nagyszabású, pályázati forrásokból megvalósuló munkálat költségeivel is. Az útépítés értéke több mint 80 millió lejt tesz ki, Barót városát viszont ebből egy lej sem terheli.
Kovászna megye a maga során Brassó megyével partnerségben pályázza meg a gyakorlatilag Málnásfürdőtől Szászmagyarósig tartó, 122-es, majd 131-es, illetve Brassó megye területén a 131B jelzésű (Ürmös fele tartó) megyei út újjáépítését. Barótnak fontos, hogy jó minőségű úton lehessen megközelíteni a megyeszékhelyet, ám legalább annyira érdeke, hogy Brassó felé is jól lehessen haladni gépkocsival, hiszen sokan járnak oda dolgozni, bevásárolni, egyéb ügyeket intézni.
A tanácsülés második pontjában adomány elfogadását szavazták meg a városatyák. Barót már két tűzoltóautót is kapott ajándékba Németországból, egyik még emelődaruval is el van látva, mely igencsak hasznos eszköznek bizonyulhat a városgazdálkodás mindennapjaiban is, nemcsak tűzoltáskor. Mindkét autóra műszaki vizsga vár.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!