
November 6-án, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum történelem és magyar szakos tanárainak szervezésében, a városi művelődési házban megtartották az 5-8. osztályos diákok részére rendezett Kovászna, szeretlek! című helytörténeti vetélkedőt.
2017. november 09., 00:062017. november 09., 00:06
November 6-án, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum történelem és magyar szakos tanárainak szervezésében, a városi művelődési házban megtartották az 5-8. osztályos diákok részére rendezett Kovászna, szeretlek! című helytörténeti vetélkedőt.
A többéves hagyománynak örvendő versenyt Tánczos Szende történelemtanár kezdeményezte, és Lőrincz Lilla, Molnár Juliánna, Inczefi Tünde, Ráduly Nóra tanárnők, valamint Bede Emese aligazgatónő közreműködésével hozták tető alá. A rendezvényre az anyagiakat a Pro Csoma Egyesület pályázta a helyi önkormányzatnál.
A megmérettetésre 7, egyenként négyfős csapat nevezett be, a vetélkedőn a fiatalok Kovásznához kapcsolódó ismereteiket mérték össze.
Első helyezést ért el a 6. B osztály (Ambrus Édua, Benkő Andrea, Moldova Dániel, Dancs Abigél), másodikak lettek a 7. B-ből Bede Anita, Kovács Andrea Anita, Kaszás Rebeka, Dobra Réka Szidónia és a 8. B és C vegyes csapatból Bodor Bálint, Szigyártó Anita, Bende Hanna Katinka, Balogh Anett Tünde, míg a harmadik helyezettek a 7. C diákjai (Debreczi Beáta, Csoma Ákos, Kosztándi Kriszta, Molnár Júlia Anna) lettek. Külön díjat kapott az 5. A és B vegyes csapat (Tóth Csenge, Ferencz Zalán, Fülöp Véda, Márton Ákos). Az első helyezettek november végén egy Kovászna megyében megtartandó kiránduláson vesznek részt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!