Huszonhatodik alkalommal is elindultak hagyományos „kijózanító túrájukra” a háromszéki EKE kitartó tagjai, akik számára az esztendőforduló forgatókönyvéből nem hiányozhatott egy jó kis téli séta mesebeli tájon.
Az erdélyi magyarság életében a kommunista rendszer bukását követően beállt változásokat vázolta fel, elemezte és vont le mindebből következtetéseket Kiss Tamás szociológus.
Hagyományos sportnaptárunk első részében a 2019. január–júniusi sportkínálattal ismerkedhetnek meg.
Odakint az erdőket, mezőket hótakaró borítja, és Vadföldön rovatunk két fáradhatatlan szereplője, Kelemen László természetbúvár és Ricsi vadőr továbbra is fáradhatatlanul tapossa a ropogó-recsegő havat.
Molnár Enikő az egyik legismertebb és legelismertebb moderntánc-oktató Sepsiszentgyörgyön.
A kolozsvári születésű Biró Erika 2012 decemberétől szolgál Szörcsén, a jelenleg 500 lelket sem számláló református gyülekezetben.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Népszerű a kovásznaiak körében a Lőrincz Zsigmond-sípálya alatt felépített korcsolyapálya, de akadnak olyanok is, akiknek nem tetszik, hogy a használatba vételéért fizetniük kell.
Akadozik a megyei sürgősségi kórház által nemrég beindított, online előjegyzésre használt internetes felület, állítják a panaszosok, olyan is előfordult, hogy napokig nem sikerült időpontot lefoglalni a járóbeteg-rendelő szakorvosainál.

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Még mindig jut a nagycsaládoknak a LAB Életmentő Kupakok Egyesület által gyűjtött adományokból.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Harmadik alkalommal szerveztek véradási kampányt a sepsiszentgyörgyi Szimplában. Tegnap a rendhagyó környezetben tartott eseményre többen jelentkeztek, mint ahányan egy átlagos napon felkeresik a vérközpontot.
Baróton tegnaptól, azaz január 7-től már lehet fizetni az idei, 2019-es évre az adókat.
Amint azt a tegnapi lapszámunkban jeleztük, Klaus Johannis államfőnek január 5-ig kellett volna választ adnia a Fejér László Ödön szenátor és Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezte, a Cotroceni-palotához benyújtott beadványra.
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálja rendőrség a ploiești-i megyei sürgősségi kórház egyik páciens halálát.
Anca Jurma nem kíván a továbbiakban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyvivő vezetője lenni - közölte hétfőn Tudorel Toader igazságügyi miniszter.