
Népszerű a kovásznaiak körében a Lőrincz Zsigmond-sípálya alatt felépített korcsolyapálya, de akadnak olyanok is, akiknek nem tetszik, hogy a használatba vételéért fizetniük kell.
2019. január 08., 00:072019. január 08., 00:07
Gyerő József polgármester elmondta, tény, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata ajándékba adta a korcsolyapályát, de annak működtetése sokkal költségesebb, mint amire számítottak. Már a felépítésekor kiderült, gondok vannak vele, a javíttatása, a működési költségei, vagyis a villanyáram-fogyasztás, a karbantartás, a humánmunkaerő megfizetése stb. meghaladja a város erre a célra szánt költségeit.
Az elöljáró szerint a közösségi médiában panaszkodó pár személy véleményén kívül a hozzá érkező visszajelzések pozitívak, a látogatók nem sokallják a 10 lejes belépőt, ami a diákoknak, egyetemistáknak, nyugdíjasoknak ráadásul 5 lej.
Gyerő leszögezte, nem érti az elégedetlenkedőket, amikor nem volt pálya, az volt a baj, most van, és a szolgáltatást meg kell fizetni.
A városnak turisztikai szempontból is fontos a korcsolyapálya, hiszen lehetőséget tudnak biztosítani a téli sportok kedvelőinek a szórakozásra. Szombaton jégünnepet tartanak a pályán, ahol többek közt korcsolyaverseny, térzene, jégdiszkó várja az érdeklődőket, illetve a sípálya kezdő szakasza is megnyílik ma 15 órától a nagyközönség előtt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!