„Most már táncra perdülhet!”

– Hogyan került kapcsolatba a tánccal, mióta táncol?

– Ötéves koromban kezdtem balettel, a Gyermekek Palotájában, aztán 14 éves koromig ritmikus tornát, akrobatikát és más stílusokat is kipróbáltam. Később a sportiskolába jártam, kézilabdaszakra, és mivel mindkettőt nem tudtam egyszerre csinálni, maradt a sport, hosszú éveken át. Tizenhat évig kézilabdáztam, de igazából sosem adtam fel a táncot. Az egykori tanító nénimnek segítettem koreográfiát tanítani az osztályában, de felnőtteket is oktattam táncra. A kézilabda úgy ért véget az életemben, hogy csapat nélkül maradt Sepsiszentgyörgy, és bár Magyarországra igazoltam, adminisztrációs okok miatt nem tudtam ott maradni, így hazajöttem. Ekkor, egy szerencse folytán ismét visszakerült az életembe a tánc. Mivel akkor fejeztem be a sportegyetemet, felkértek a Gyermekek Palotájától, hogy vállaljam el a gyerekek tanítását. A feladatnak örömmel tettem eleget, és ez azóta is így van, immár nyolcadik éve oktatok táncot kicsiknek és nagyoknak.

– Milyen érzés volt visszatérni tanítani oda, ahol egykor ön is tanulta a táncot?

– Nagyszerű érzés volt, és kihívás is egyben. Az első évben még toboroznom kellett a gyerekeket, ma már azonban alig van szabad hely, olyan sokan jönnének táncórára. Ez idő alatt egyébként én is képeztem magam, különböző hazai és külföldi oktatókhoz, trénerekhez jártam, elsajátítottam a különböző műfajokat.

– Melyik műfaj áll önhöz a legközelebb?

– Jelenleg a hiphop a kedvencem, de hozzám legközelebb a dance hall és az afro stílus áll, ezekben fejlesztem magam. Igazából mindenhez értek egy kicsit, és mindegyik stílus magával ragad.

– Felnőtt tánccsoporttal is foglalkozik?

– Igen, a felnőtteknek dance and workout nevű foglalkozást tartok, ami egy kicsit tánc és egy kicsit sport. Ebben a műfajban a táncot ötvözzük az erővel, így fitnesz- és aerobic-elemek is vannak benne, ötvöződik a sport és a szórakozás.

– Jelenleg hány gyerek tanul táncot a Gyermekek Palotájában?

– Most 350 gyerekkel foglalkozom, különböző csoportokra osztva. Vállalnék többet is, de a terem kapacitása nem teszi lehetővé, így minden évben várólista van azok számára, akik előzőleg nem kerülhettek be. A gyerekeket nem tudom külön foglalkoztatni, így összevont csoportok vannak, külön a kicsik, a juniorok és a nagyok. Ezen kívül van versenycsapatom is. Ez az elosztás azért is jó, mert így a kicsik felzárkóznak a nagyokhoz, gyorsabban és könnyebben tanulnak. Versenycsapatból is kettő van, az One Beat és a No Limit.

– Hogy lehet bekerülni a versenycsapatba?

– A gyerekek általában gyorsan tanulnak, és eljutnak a versenyszintre, de olyan is akadt már, akire felfigyeltem az iskolában, és láttam, mennyire tehetséges, így bekerült a csapatba. A versenycsapat már sokkal húzósabb kategória, több mozgást, odafigyelést, fegyelmet igényel. Versenyekre járunk, nemcsak országon belül, hanem külföldre is, világbajnokságokra. A tavalyi barcelonai világbajnokság nagyon sokat jelentett nekem is és a gyerekeknek is. Koreográfusként óriási sikernek tartom, hogy eljutottunk egy ilyen szintű megmérettetésre, mint a Dance World Cup. A világbajnokságon 12 ezer táncos vett részt 48 országból, komoly előválogatás után. Mi 47 gyerekkel mentünk ki, és öt táncot mutattunk be. Nagyon örülök, hogy megmérettettünk, mert az a legnagyobb verseny, ahol van tét. Bár nem nyertünk első helyet, nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, mert sehol nem lettünk utolsók, és sok országot magunk mögött hagytunk. Kiemelném, hogy mennyire fontos volt a támogatóink odaadása és biztatása, valamint a szülők pozitív hozzáállása, segítsége is. Idén Portugáliában szervezik a versenyt, remélem, a februári válogatáson sikeresen táncolunk, és nyáron újra részt vehetünk a világbajnokságon.

– A tavaly év végén kitüntette a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Mit jelent számára ez a díj?

– Először is szeretném megköszönni Kerekes Jenőnek, a Gyermekek Palotája vezetőjének, amiért engem javasolt, jelölt erre a kitüntetésre, nagy örömmel tölt el, hogy így ismerték el a munkámat. Nagyon büszke vagyok, és jó érzés, hogy egykori tanáraim, tanítóim is büszkék rám. Amikor átvettem a díjat, jelen voltak egykori tanáraim, de a tanító nénim is, akinek a jelenlegi osztályát is tanítom. Az elismerő szavaik nagyon meghatottak, mert nem voltam mintadiák, aki jelesre tudta a leckét, és lám, mégis elismerésre méltó az a munka, amit végzek. A díjat Péter Sándor, egykori magyartanárom adta át azzal a mondattal, hogy: „Enikő, most már táncra perdülhet!” És így is történt.

– Mit jelent az ön számára a tánc?

– Bármilyen személyes gondom is legyen, ha táncolhatok, minden elmúlik. A versenyek lelkiállapota is felemelő, akár a gyerekeim versenyeznek, akár jómagam. Mindig van bennem lámpaláz, de csak addig, míg megszólal a zene, utána teljesen átadom magam az érzésnek.

– Lagzikban fel merik kérni a férfiak táncolni?

– Mindig mondják, hogy merészség engem felkérni, de olyan is történt már, hogy kihívtak táncolni, mintegy megmérettetésre. Felkérnek, és szeretek is táncolni bárkivel. De társaságban, szórakozóhelyen nem mindig táncolok. Mivel minden nap része az életemnek a tánc, így sokszor arra vágyom, hogy üldögéljek és beszélgessek a barátaimmal. Vannak viszont táncos események, amire hivatásos táncosok járnak, ott már táncolok, bemutatjuk egymásnak, amit tudunk, és tanulunk a másiktól.

– Milyen tervei vannak a jövőre?

– A portugáliai világbajnokság lebeg a szemem előtt, amire várhatóan beválogatnak, és remélem, sok éremmel és kitüntetéssel jövünk majd haza onnan.