Tizenhat miniszterből álló kormánystruktúrát szorgalmaz a Nemzeti Liberális Párt (PNL), ugyanakkor csökkentené az ehhez tartozó ügynökségek és hivatalok számát is.
Piacra dobja jövőre az elektromos modelljeit a Dacia – írja honlapján, a nagy britanniai Daily Expressre hivatkozva, a Digi24 hírtelevízió.
Alig ért véget a karácsonyi és a szilveszteri minivakáció, a közalkalmazottaknak újabb hosszú – négynapos – hétvégében lehet részük – emlékeztet a román sajtó.
Véget ért a háromhetes téli vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban és óvodákban.
Az új évben már közhasznú egyesületként folytatja tevékenységét a Vadon. Bár ez még csak elméletileg jelent előnyt, hosszú távon feljogosítja a szervezetet arra, hogy állami pénzből is fejlődhessen.
Zökkenőmentesen zajlott Sepsiszentgyörgy járdáinak, utcáinak, útszakaszainak hótalanítása hétvégén, bizonygatták érdeklődésünkre az illetékesek.
A háromszéki tűzoltókat vasárnap reggel a kovásznai szívkórház egyik alkalmazottja riasztotta, mivel az intézmény udvarán kigyulladt egy melléképület.
A megélhetési provokátorok újabb támadása a szentgyörgyi emberek ellen – így minősítette Antal Árpád a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fórumának múlt heti levelét.
Fényes nappal, a meghökkent polgárok tekintetétől egy cseppet sem zavartatva lopták, darabonként hordták el Sepsiszentgyörgy központjából az egykori „nagykultúrházat”.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Sima, 60–44 (16–20, 17–3, 10–4, 17–17) arányú győzelemmel kezdte az évet a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata.

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Elképesztő magabiztossággal tarolta le Târgoviște csapatát a címvédő Sepsi–SIC szombaton, 90–54 (24–18, 19–13, 29–9, 18–14) arányú zakót mérve rá a Sepsi Arénában.
Hihetetlen, de igaz, vasárnap kora délutánig már volt legalább kilencszáz ember, aki úgy vélte, a magyar férfi kézilabda-válogatott nem jut tovább az alapcsoportból a világbajnokságon.
Kiválóan teljesítettek a háromszéki műkorcsolyázók az év első versenyén, a nemzetközi Edu-kupán.
Január 11–13. között a horvátországi Szamoborban rendezték meg a 28. Croatian Grand Prix rangos nemzetközi karateversenyt.
Kovásznára költözött Brassópojána – mondták többen is és okkal, hiszen szombaton, a korcsolyapályán tető alá hozott jégünnep alkalmával nem csak a helyiek, hanem a megyén túliak népes serege is megfordult e szórakoztató turisztikai rendezvényen.
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Sepsi OSK Törökországban edzőtáborozó csapata, amely több labdarúgót is leigazolt az elmúlt időszakban.
Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitották a Kézdivásárhelyen 1978 óta tanító és alkotó Vetró András szobrászművész kiállítását.