
Kovásznára költözött Brassópojána – mondták többen is és okkal, hiszen szombaton, a korcsolyapályán tető alá hozott jégünnep alkalmával nem csak a helyiek, hanem a megyén túliak népes serege is megfordult e szórakoztató turisztikai rendezvényen.
2019. január 14., 00:132019. január 14., 00:13
Az önkormányzat szervezésben, a művelődési ház, a Fiatalok Kovásznáért Szervezet és a Sport for all Kovászna Egyesület partnerségében megrendezett ünnep a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar fellépésével rajtolt. Ezt követően ügyességi és gyorsasági korcsolyaversenyt, szánkóversenyt tartottak különböző kategóriákban. Emellett a Lőrincz Zsigmond Sípálya is óriási érdeklődésnek örvendett, egy ponton túl már olyan sokat voltak, hogy mindhárom parkolóban beteltek a helyek. A résztvevők biztonságáról hegyi mentők gondoskodtak, lélekmelegítőt pedig a menedékházban kialakított büfében fogyaszthattak.
Este tábortüzet gyújtottak, majd jégdiszkóval zárták a napot, ahol Sinka Norbert (Dj. Sound Noise) felelt a jó hangulatért. Kérdésünkre Gyerő József polgármester elmondta: a rendezvény sikerességét látva jövőben is megszervezik a jégünnepet, továbbá, ha az időjárás kedvez, akkor pár héten belül a síelés szerelmeseit érintő hóünnep sem marad el.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!